Belföld

25 ezren vettek részt Ákos koncertjén

ákos (ákos)
ákos (ákos)

Rendben lezajlották az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények.

Több mint 25 ezren vettek részt a budapesti Dózsa György téren rendezett Ákos-koncerten, az augusztus 20-i nemzeti ünnepi programsorozat zárórendezvényén – tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán röviddel éjfél után az MTI-t.

A közlemény szerint országosan közel 500 rendezvényen ünnepelték államalapító Szent István ünnepét. A KIM jelezte: az operatív törzs 17 órán keresztül felügyelte a nemzeti ünnep balatoni és fővárosi eseményeit, munkájának köszönhetően a kormány megfelelő döntéseket hozott, így a nemzeti ünnepen nem történt rendkívüli esemény.

A tájékoztatás szerint a kihelyezett balatoni operatív törzs este 6 órakor befejezte a munkáját, miután az időjárás miatt le kellett mondani a balatoni helyszínekre tervezett tűzijátékokat. A döntést megerősíti az éjfélkor kiadott időjárás-jelentés is: a Balaton-parton még mindig óránként 70 kilométer per órás széllökéseket jeleznek a meteorológusok – írta a tárca.

A reggeli tisztavatással kezdődően közel 100 ezer ember ünnepelt együtt augusztus 20-án a fővárosban, rendkívüli esemény nem történt. Az augusztus 20-i budapesti tűzijáték, amely 21.03-kor kezdődött el Havasi Balázs zenéjével, rendben lezajlott – tájékoztatta a KIM korábban a távirati irodát.

Az egész napos programok során rendkívüli esemény nem történt, mindössze 23 embert kellett ellátni a mentőknek, ebből 10 könnyebb sérült szorult kórházi ellátásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik