Gazdaság

TOUR DE FRANCE – Célba érnek

Vasárnap 3680 kilométer, húsz szakasz megtétele után megérkezik a párizsi Champs-Elysée-re a 86. Tour de France mezőnye. A háromhetes erőpróba, a világ kétségkívül legrangosabb kerékpárversenyének győztese 2,2 millió frankot kap a trófea mellé. A szponzoroknak hála, az idén összesen 12 millió frank jut a díjazott versenyzőknek. Pedig a startot megelőző hetekben a rendezőknek meg volt minden okuk a szorongásra. A tavalyi doppingügyek, botrányok megtették a magukét, és több szponzor is úgy határozott, hogy nem támogatja tovább a kerékpáros cirkuszt, amelynek gazdája, a Societé du Tour de France 240 millió frankos (36,6 millió eurós) büdzsére számított. A nagy kérdés, amely végül is pozitív választ kapott, a Tour-t 18 esztendeje pénzelő Crédit Lyonnais szerepvállalása volt, tekintettel arra, hogy a pénzintézet 25 millió frankkal szállt be az üzletbe. A mintegy 20 hagyományos partner és beszállító közül, akik 2 és 20 millió frank értékben vásároltak az előző évben “belépőjegyet”, többen nyilatkoztak úgy, hogy az együttműködést megszakítják, ám végül csak néhányan léptek vissza. Igaz, jó néhányan úgy nyilatkoztak: az idei rendezvény az utolsó, amit támogatnak. A Casino például, amely ezúttal is elindította csapatát, a tavalyi 27 millióval szemben csupán 18 millió frankot fizetett ki, egyúttal bejelentette: nem hosszabbít szerződést. A Crédit Agricole viszont kitart; vezetői azt hangoztatták, hogy a Tour de France megőrzi értékeit, és e véleményüknek 30 millió frankos csekkel adtak nyomatékot. A verseny útvonala melletti városok, megyék önkormányzatai is megtették, ami elvárható volt tőlük. Nantes, Laval, Amiens, Saint-Gaudens, és még jó néhány város 200 ezertől 2 millió frankig terjedő összegeket invesztáltak a versenybe, mert polgármestereik szerint ez bőségesen megtérül azzal, hogy városaik világszerte ismertté válnak. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik