A BUX hivatalosan 1991. január 2-án debütált, azóta jelzi a BÉT részvényeinek árfolyam-alakulását. Induló értéke 1000 pont volt, e hét keddjén pedig 5355 pontot mutatott; igaz, járt már sokkal magasabban is, 9016 pontos rekordját 1998. április 23-án regisztrálták. Az index a benne szereplő részvények értéksúlyozású átlaga, azaz a nagyobb kapitalizációjú vállalatok árfolyam-alakulása hangsúlyosabb szerepet kap. Az index a kosarat alkotó portfolio értékének alakulását követi végig, azaz egy „vedd meg és ülj rajta” stratégiával lemásolható az értékének alakulása. A benne szereplő részvények körét minden évben kétszer – március és szeptember elsejei határnappal – vizsgálják felül, aminek eredményeképpen a kosár összetétele április és október elsején módosulhat. A kosárban maximum 15 százalékos aránnyal szerepelhet egy papír a súlyok meghatározásakor – azaz március 24-én és szeptember 23-án. Ezen korlátozás alá esik a Matáv, a Mol, az OTP és a Richter is. (Az egyes papírok súlyai természetesen percről percre változnak az árfolyammozgások hatására.) Fél évig változatlan viszont a kosárban szereplő részvénymennyiség, amelyet a hathavonkénti felülvizsgálatok során határoznak meg.
- 22:48 Európa Liga-elődöntőstől erősít Elek Gábor kézilabdacsapata
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 21:43 A DVTK beugrós edzője azonnal nyert, 714 nap után védett az Újpest kapusa, kikapott a ZTE
- 21:37 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 25.
- 21:28 Rengeteg kondenzcsík jelent meg Budapest felett, elmagyarázták, mi áll a jelenség mögött
- 21:17 Panyi: Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazik a focivébére, Tiboczék már várják
- 21:12 Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón
- 20:51 Egyetlen bombagól elég volt, újra élen áll az Arsenal
- 20:19 Magyar Péter felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre
- 20:17 Freddie a választás után két héttel visszatérhetett a SzerencseSzombat műsorába
- 19:54 Vámos Petráék kiejtették a Fradit a Bajnokok Ligájából
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:28 Zelenszkij Azerbajdzsánt nézte ki az oroszokkal folytatandó béketárgyalások helyszínének
- 19:07 Így állt bosszút Lamborghini a Ferrarin
- 19:01 Elefántnak való tortával ünnepelték az ötéves Samut a Budapesti Állatkertben
- 18:42 Lengyel Tamás Orbán bejelentésére: Mit bizonyít ez azon kívül, hogy hatalmas a hiúsága?
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 09:14 24/7: Rendkívül gyanúsan szaporodnak a szakminiszterek
- 16:28 Beszaladtak a pályára ünnepelni a drukkerek, de egy perccel később elúszott a feljutásuk
- 15:56 Új ellenséget talált magának Trump: Isten földi helytartóját
- 15:41 Amint kiderült, hogy körözi a rendőrség, lemondott a Fidesz szegedi elnöke
- 09:45 Így szórta el a vagyonát Fekete Pákó: „Csak a buli és a haverok számítottak, nem tanultam meg kezelni a pénzt”
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 10:34 Ötmilliárd forint kulturális támogatást szórtak ki az utolsó pillanatban, a függetlenek semmit, Tiborcz és Vidnyánszky körei milliókat kaptak
- 10:33 Hirdetésektől a lombszívó gépen át a frizbipályáig – közzétette kampányelszámolását a Kétfarkú Kutya Párt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
