Foci

Tényleg bunda volt

Vallomást tett az NB II-es Kozármislény játékosa, akit szombaton vettek őrizetbe nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője vasárnap arról tájékoztatott, hogy a labdarúgóval szemben egy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel.

Eszerint A. Attila 2009. április 21-én, a Honvéd-Siófok Magyar Kupa elődöntő előtt, a Siófok labdarúgójaként, a “sporttörvényben és a munkaszerződésben leírt kötelességeit megszegve” kapcsolatba lépett és megállapodott a német bundabotrány központi figurájával.

Megállapodásuk arról szólt, hogy a labdarúgó, eddig még be nem azonosított játékostársai segítségével, az általa kért összesen 15-20 ezer euró ellenében a külföldi bűntársai által tervezett fogadásnak megfelelően befolyásolja a mérkőzés eredményét. A túl nagy kockázat miatt az elkövetői kör végül mégsem fogadott a mérkőzésre, így a pénzt sem fizették ki a játékosnak.

Fazekas Géza hangsúlyozta, hogy a labdarúgó sem az őrizetbevétel, sem a megalapozott gyanú közlésével szemben nem jelentett be panaszt. A megalapozott gyanú megállapítását a magyar ügyészek és rendőrök által Németországban végrehajtott nyomozás is segítette.

A bundaügy a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentése nyomán indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a hatásköri szabályok idén áprilisban történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változások miatt májusban a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

A főügyészség a rendőrséggel közösen június 28-án összehangolt, nagyszabású akciót hajtott végre. Egyidejűleg 12 helyszínen tartottak házkutatást, számos okiratot, adathordozót és mintegy 100 millió forint értékben készpénzt foglaltak le.

Az akció során hét személyt (három volt és jelenlegi futballistát s négy futballbírót) vettek őrizetbe, akiket még aznap gyanúsítottként hallgattak ki többrendbeli bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és vesztegetés bűntette miatt. A játékosok közül H. Gábor, K. Zoltán és L. Mátyás a gyanúsított, a játékvezetők esetében pedig L. Kolos, S. Krisztián, Cs. János és M. Tamás.

A gyanú szerint K. Zoltán – akit a magyar sajtó Kenesei Zoltánként azonosított – 2010-ben egy olyan nemzetközi bűnszervezetnek lett a tagja, egyben magyarországi vezetője, amelyet egy távol-keleti illetőségű személy irányított, és amelyben a vezető alatt közvetlenül elhelyezkedő szinten K. Zoltán mellett még négy szervező állt.

Február 9-én három magyar bíró, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) indított vizsgálatot és mindhárom bírót örökre eltiltotta. A 2-2-re végződött meccs mind a négy gólja 11-esből született.

A bűnszervezet szerte a világon a fogadóirodák által kínált labdarúgó-mérkőzésekből kiválasztott olyan találkozókat, amelyeknél reális esélyük volt arra, hogy azok eredményét a velük kapcsolatban álló (vesztegetésre, és ezáltal a mérkőzések manipulálására hajlandóságot mutató) játékvezetők és játékosok segítségével befolyásolják, majd a megbeszéltek szerint a manipulált mérkőzések eredményére fogadásokat kössenek.

Augusztusban a főügyészség P. Csabát, a Videoton Puskás Akadémia U19-es csapatának játékosát is meggyanúsította azzal, hogy a FTC U19-es labdarúgócsapatának kapusát a Videoton Puskás Akadémia-FTC U19-es bajnoki mérkőzés manipulálására próbálta rábírni.

Októberben újabb gyanúsítottja volt bundaügynek: a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt.

A gyanú szerint Sz. György – aki szabadlábon védekezhet – a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőr-Nyíregyháza (0-1)  bajnoki meccs előtt – a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően – H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr FC három labdarúgóját.

Nekik 3-3 ezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét. Mivel végül nem fogadtak a mérkőzésre, a megvesztegetett játékosok a pénzt a mérkőzés után visszaadták.

Szintén októberben Törtei Tamást, a Pécs labdarúgóját a Siófok elleni Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni. A játékos az MLSZ szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen az esetet nem azonnal jelezte a klub vezetőségének, sőt, mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről. Az MLSZ Törteit december 31-ig eltiltotta.

A nyomozók összesítése szerint jelenleg nyolc “megvett” – három nemzetközi barátságos, két finn első ligás, egy magyar felnőtt bajnoki, egy Magyar Kupa- és egy magyar U19-es – mérkőzésről tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik