Gazdaság

HÚSZÉVES A FILMVILÁG – Mozijövő-kutatók

Már húszéves egy bátor vállalkozás: ennyi év telt el azóta, hogy megszállott mozirajongók és filmes szakírók létrehozták a Filmvilágot, mely pályatársai közül egyedüliként sikeresen túlélt minden kataklizmát. A lap szerzői és szerkesztői most úgy gondolták, hogy a jubileumot s a szerencsés túlélést illik megünnepelni egy nem mindennapi ötlettel: nosza, vessük bele magunkat a jövőbe, s nézzük meg, mit tartogat a XXI. század a filmek, s a filmítészek számára. A kiválasztott pillanat húsz év múlva, azaz 2019-ben következik be, azazhogy most, a mában – elvégre a jelen véleményalkotói vállalkoztak arra, hogy magukat a jövőbe vetítve megmutassák, milyen volt (illetve lesz) az addig eltelt újabb húsz év. A víziók némelyike szerint az ország addigra túlesik majd az Orbán-kor első negyedszázadán, a globalizáció zsákutcának bizonyult, a jövő a dezintegrációé. Ugyanezen jövő egyben elhozza a cybervilág totális diadalát is, meg a sok őrült elektronikus kütyürét, amelyek közül a szimpla számítógép lesz a legprofánabb és legközönségesebb. És végül a szerzők ironikusan-fájdalmasan eltemetik magát a mozit is: az utolsó mozielőadás után eljön majd az utolsó multiplex kora, s azután beteljesedik a mozi sorsa. Ám máshol igenis van még fejlődés, elvégre a hagyományos virtuális videojáték-hősök helyét addigra felváltják majd az igazi sztárok digitális másai, s mi, ha akarunk, s ha elég kemények vagyunk hozzá, akár bele is mászhatunk a bőrükbe. Nincs többé realitástól elválasztott fikció – ezentúl mi vagyunk/leszünk a mozi. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik