Hetek óta tartja lázban a francia – s nem elhanyagolható mértékben az európai – pénzügyi közvéleményt a franciaországi Banque Nationale de Paris (BNP) vételi ajánlata, amellyel a hitelintézet részvénycsere révén tulajdonjogot szerezne a Société Générale (SG), valamint a Bank Paribas-ban. E tranzakció már csak azért is különös jelentőséggel bír, hiszen e hármas fúzió révén Európa legnagyobb bankja jöhetne létre. Igen ám, de a részvénycsere ajánlatával előálló BNP a mai napig nem határozta meg egyértelműen, mit is adna cserébe az SG, mint második legnagyobb francia bank, illetve a Paribas papírjaiért. Így aztán, bár a francia tőkepiaci felügyelet, a Conseil des Marchés Finan-ciers (CMF) áldását adta a tranzakcióra, a két érintett hitelintézet megtámadta a vételi ajánlatot, sőt bírósághoz fordult, annak megsemmisítését kérve. A jelek szerint a bírósági határozat megszületé-se akár június végéig is elhú-zódhat.
A BNP egyébként még március közepén tette meg 35 milliárd dolláros ajánlatát az SG és a Paribas együttes megvételére, azt követően, hogy ez utóbbiak között is fúziós tárgyalások kezdődtek, pontosabban az SG 17 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett a Paribas-nak. E szűkebb körű, de szintén bizonytalan sorsú fúzióval is Európa második legnagyobb hitelintézete kelhetne életre. Daniel Bouton, az SG vezérigazgatója a közelmúltban mindenesetre azt ecsetelgette a tranzakció lehetséges kimenetelét latolgató elemzőknek, hogy bankja részvényeinek árfolyama – tekintettel a két hitelintézet egybeolvadása révén fellépő szinergiahatásokra – három év alatt akár 100 euróval is feljebb kúszhat, elérve a 270 eurót. Érthető tehát, hogy akadtak szép számmal, akik nem fogadták szívrepesve a BNP akcióját, különös tekintettel azokra a véleményekre, amelyek szerint a BNP – amely méretét illetően valahol az első öt franciaországi bank között van – valójában azért ajánlotta fel az SG és a Paribas felé a vitatott részvénycserét, mert a már régóta eladósorban lévő, állami tulajdonú Credit Lyonnais kezére pályázik.
Az értékes ingatlanjai, presztízsberuházásai okán itthon esetenként ,,francia Postabankként” is emlegetett Credit Lyonnais privatizációja viszont a minap közzétett kormányzati feltételek jóvoltából – úgy tűnik – sínre került. Eddig már több hitelintézet jelezte érdeklődését, köztük a legnagyobb francia bank, a Credit Agricole, az AXA biztosító, a német Commerzbank, valamint sikeres fúziójában bízva az SG-Paribas páros is. Mindezek mellett szemet vetett a francia állami bankra az olasz piac élén járó – egyesülés útján tavaly létrejött – San Paolo-IMI is, meglehet, az utóbbi hetekben e vevőjelölt érdeklődését inkább a Banca di Roma kötötte le.
Kétségtelen tény, hogy az elmúlt egy-két évben Európa – s azon belül is elsősorban az Európai Unió – mind több országának bankrendszerében indult meg a koncentráció. A hozzáértők e folyamatot a nemzetközi szin-ten tapasztalható globalizálódási hullámon túl, az új európai valuta, az euró megjelenésének számlájára is írják. Amiből persze egyáltalán nem következik, hogy Magyarországon is csak akkor terjed majd el az egyesülési láz, amikor már benne leszünk az európai Gazdasági és Pénzügyi Unióban (EMU). Amúgy sem biztos, hogy mindenki számára kedvező lenne egy olyan óriás bank létrejötte, amely Franciaországban körvonalazódik. Több francia vállalat kimondottan tart a piacon egyeduralkodó hitelintézettől, hiszen azzal számukra gyakorlatilag megszűnne a választási alternatíva. Hiszen a fennmaradó kis bankok már csak méretüknél fogva sem lehetnének alkalmasak a nagyobb társaságok jelentős volumenű hiteléhségét csillapítani.
E probléma a magyarországi vállalkozókat azonban ma még nem nagyon aggaszthatja, mint ahogy az sem lehet számukra meghatározó tényező, ha az anyabankok egyesülésének folyományaként itt is egybeolvad egy-két, nem igazán nagy mérlegfőösszegű leánybank. Mindettől egyelőre még a magyar piacon ténykedő hitelintézeteknek sem kell “fázniuk”, számukra sokkal inkább jelenthet majd veszélyt az, ha a külföldi bankok egyszer tényleg megkezdik nálunk a fiókok nyitogatását. Igaz, az ezt lehetővé tévő jogszabályra már az előző parlament áldását adta, a magyar és a potenciálisan idetelepülő hitelintézetek országainak felügyeletei között szükséges megállapodások még nem igazán születtek meg. Sok hazai banknak viszont épphogy ez a késlekedés hajtja a malmára a vizet. Hiszen abban a pillanatban, hogy a profi nemzetközi hálózattal rendelkező külföldi hitelintézetek megszállják a magyar piacot, akár egyik napról a másikra szorulhatnak háttérbe kevésbé korszerű, lassabb, netán drágább szolgáltatásaikkal. Más a helyzet, ha mindez már a mainál koncentráltabb bankszektorban következik be. Abban az esetben ugyanis a piacra újonnan belépő már egy kirostált mezőnnyel találja szembe magát, ahol a kicsik közül csak a speciális termékeket és szol-gáltatásokat kínálók maradtak fenn.
