Az évi kétmillió látogatót vonzó Citadellánál működő 33 vállalkozásból 6 kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától levelet az elmúlt hetekben arról, hogy a területhasználatra kötött bérleti szerződésük hatvan napon belül megszűnik – írja a Népszabadság.
A döntést nem indokolták meg, és fellebbezésre sincs lehetőség. A lap információi szerint fél tucat cégnek és csaknem száz alkalmazottnak vált bizonytalanná a helyzete.
Benkó Dénes 1983 óta üzemeltet szuvenírboltot a Citadellánál. Ezalatt többször is átalakította az üzletet, hogy betartsa az örökségvédelmi előírásokat. “Most is megtettem volna a szükséges változtatásokat, ha kérik. Csakhogy azt senki nem mondja el, voltaképp mi is a baj a boltommal” – mondta el a lapnak.
Jogi képviselője szerint a 2012 elején hatályba lépett világörökségről szóló törvény miatt vizsgálhatták felül a világörökségi helyszíneken érvényes szerződéseket, és ennek alapján szüntette meg a tárca Benkó Dénes szerződését.
Azt nem tudni, hogy mi alapján választották ki ezt a hat vállalkozást.