A szervezet szerint ezt a lehetőséget kevés szülő ismeri, ezért cselleng nyaranta az utcákon nagyon sok gyerek.
Az egyesület utalt arra, hogy a gyermekvédelmi törvény értelmében a családban élő gyermekek számára is meg kell szervezni az életkoruknak megfelelő nappali felügyeletet, nevelést, foglalkoztatást és étkeztetést abban az esetben, ha a szülők munkavégzése, betegsége vagy egyéb más ok miatt ez otthon nem lehetséges.
A pedagógusok nincsenek szabadságon
A pedagógusoknak nincs nyári szünetük, csak a tanulóknak; a pedagógusok számára ez az időszak tanítás nélküli munkanapokat magában foglaló időszaknak számít – emlékeztetnek.
A szervezet azért adott ki felhívást, mert úgy látják, a munkavállaló szülők nem ismerik azokat a lehetőségeket, amelyeket az állam biztosít számukra gyermekük elhelyezésére, vagy elhiszik, hogy a nyári szünetben kizárólag az ő feladatuk gondoskodni gyermekükről.
Arra figyelmeztetnek, hogy több százezer “kulcsos gyermek” cselleng az utcákon a nyári szünetben, mert szüleik dolgoznak, és nincsenek olyan rokonaik, akik vigyázni tudnának rájuk. Ezért növekszik a gyermekbalesetek és -bűncselekmények száma, sok gyermek ráadásul éhezik is – fűzték hozzá.
A kollégiumból sem lehetne elküldeni őket
Az egyesület kitér arra, hogy a kollégiumokból sem lehet hazaküldeni a gyerekeket a nyári szünetben azért, hogy közben szállodaként működtessék az intézményeket.
Az óvodáknak, a szülők igénye alapján, ugyancsak egész évben nyitva kell tartaniuk. Ha a pedagógus szabadságot vesz ki, gondoskodni kell a helyettesítéséről, nem pedig a gyermekeket kell utaztatni egy másik óvodába – írják.
Az önkormányzatnál lehet kérni
Simonné Toldi Ágnes, az egyesület szóvivője elmondta, hogy ha az iskola nem tud, vagy nem akar eleget tenni törvényi kötelezettségének, akkor a fenntartóhoz – általában az önkormányzat jegyzőjéhez – kell fordulni.
Közölte azt is, szorgalmazni fogják, hogy az oktatási tárca hívja fel a fenntartók figyelmét arra, hogy iskoláikban a vakáció idején is biztosítaniuk kell a gyerekek felügyeletét.
Nyáron kell kiadni a pedagógusok szabadságát
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az elmondta: a közoktatási törvény rögzíti, hogy a pedagógusok szabadságát elsősorban a nyári szünetben kell kiadni. Ezzel a szülői szervezet nyilván tisztában van – közölte. Hozzátette: a szülők az ellen teljes joggal tiltakozhatnának, ha tanév közben adnák ki a pedagógusok szabadságát, hiszen ez működésképtelenné tenné az oktatási rendszert.
Mint Kerpen Gábor kifejtette, természetesen gyermek nem maradhat felügyelet nélkül, ennek biztosítása önkormányzati, fenntartói feladat.
A szakszervezeti vezető szerint a szülői tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a fajta szolgáltatás az elmúlt ötven évben teljesült. Kitért arra is, hogy azok a pedagógusok, akik nyári felügyelet vállalnak, sokszor az őket illető díjazásnak csak töredékét kapják meg.