A parkettet uraló általános optimizmus közepette tavaly augusztusig egyre népszerűbbé váltak a részvények a lakosság körében. Olyannyira, hogy vásárlásukkor többen még hitelek felvételétől sem riadtak vissza, csak ki ne maradjanak az árfolyamok felívelésében rejlő haszonból. A délkelet-ázsiai országokat egymás után a pénzügyi összeomlás szélére taszító, nyár elején indult krízisfolyamat hatása alól azonban a legnagyobb részvénypiacok sem tudták magukat kivonni. Így értelemszerűen a BÉT-en is bekövetkezett, amitől csak nagyon kevesen tartottak: a krachsorozat nyomán november 13-án egészen 5561 pontig zuhant a BUX értéke.
A pánikhangulat elcsendesedésével az év végén ismét a nyári hónapokat jellemző bizakodás lett úrrá a befektetőkön, így az index végül 8000 pont közelében zárta a decembert. A távol-keleti válság hatására viszont a külföldi befektetők kegyeiből kiestek a feltörekvő piacok, így idén januárban a BÉT-en is az árfolyamok esésével volt kénytelen szembesülni a nagyérdemű. Az 1998 elejére várt általános áremelkedés elmaradása a lakosság körében is többeket arra késztetett, hogy pénzük fialtatásához ne a részvények között, hanem a jóval biztonságosabb állampapírpiacon nézzenek körül. Így a tőzsdei társaságok – a korábbi esztendőkhöz képest lényegesen kedvezőbb makrogazdasági környezetben – hiába tették közzé a rekordadatokat tartalmazó negyedéves gyorsjelentéseiket az elmúlt napokban, a BUX értéke mostanság is majdnem pontosan ott áll, ahol a tavalyi év végén.
Az előzmények ellenére az elemzők többsége továbbra is optimistán tekint a részvénypiac idei évre várható eseményei elé. A magyar gazdaság növekedési pályára állt, a vállalati szféra legkiválóbb képviselőiből álló tőzsdei társaságok túlnyomó többsége pedig az átlagot jóval felülmúló nyereségnövekedést sejtet 1998-ban. Bár a távol-keleti válság utózöngéi még tartogathatnak meglepetéseket a hazai részvénypiac szereplői számára is, a szakértők többsége szerint a nemzetközi tőkepiacok befektetői már kigyógyultak a gondok feltárásával járó sokkból. A sebek orvoslása ugyan még jó darabig eltarthat, de a befektetők hangulatát már egyre kevésbé a délkelet-ázsiai események határozzák meg. Abban azért többé-kevésbé minden honi elemző egyetért, hogy idén – az elmúlt két évvel ellentétben – nem várható az árfolyamok megtöbbszöröződése. Így az egyes papírok árfolyamának emelkedése vagy csökkenése döntően az adott cégek eredményességétől függ majd.
