A mostani választások előtt a polgárok számára az a legfontosabb kérdés, vajon melyik párt képes jobb irányba terelni a gazdaságot; ennek eldöntéséhez azonban csak a pártprogramok néhány elemét ismerik meg, azokat, amelyek a tömegkommunikációban megjelennek – mondta a Figyelőnek Levendel Ádám, a Szonda Ipsos igazgatója. A közvélemény-kutató cégnek az 1994-es választásokat közvetlenül megelőző felmérése során a megkérdezettek mindössze egy százaléka válaszolta azt, hogy végigolvasta valamelyik párt programját, s néhány százalék állította, hogy egyáltalán látott, olvasott ilyet. Ennek megfelelően a választókat a pártprogramok néhány egyszerű mondatban kifejezhető része befolyásolja. Levendel Ádám szerint mindazonáltal a polgárok az idén racionálisabb döntést hoznak majd, mint 4 vagy 8 évvel ezelőtt. A rendszerváltáskor az eredményt kifejezetten az érzelmek befolyásolták, s ezeknek fontos szerep jutott a kormányváltáskor is. Most viszont töprengő, morfondírozó hangulatban vannak az emberek; nem hiszik, hogy létezik párt, amelyik mindent megold, s arra szavaznak majd, amelyik szerintük a gazdaság, a biztonság, a szociálpolitika, az egészségügy területén javulást képes elérni.
- 15:42 Indulnak a gólyák: egyikük már elhagyta Európát
- 15:37 Ő volt a fekete sarkkutató, aki majdnem felfedezte az Északi-sarkot
- 14:55 Hidegfront jön: 7-10 fokkal lesz hűvösebb
- 14:49 Továbbterjedt a Franciaországban pusztító erdőtűz, már több mint 600 embert menekítettek ki
- 14:13 Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a magyar női 4x100-as váltó
- 14:09 Arcába robbant a vízmelegítő – kis híján megvakult az orosz anya
- 13:51 „Itt megtanulták, aztán az oroszlányi kocsma összes részegét stabilba rakták az árokparton” – a Sziget elsősegélynyújtóival járőröztünk
- 13:50 Havasi Bertalan: Szánalmas
- 13:06 Ötvenmillió euróért vett világbajnok csatárt a PSG
- 12:49 Az influenszer videóban mutatta meg, ahogy elindul az ételében a spenót – ami persze nem spenót volt
- 12:38 „Egész bután érzem magam” – Venyercsán Bence nem hiszi el, hogy a végén, érmes helyen kell rájönni arra, hogy nem jó a technikája
- 12:16 „A közpénz felhasználása nem magánügy” – átfogó vizsgálat vár a 4iG-re
- 11:52 Találkák, bálok és pletykák a grandhotelben - Amikor a hotel lobbija még a társasági élet centruma volt
- 11:30 Magyar sportolóé az atlétikai Eb drámája: Venyercsán Bence hihetetlen módon bukta el az érmét
- 11:25 „Nagyon be van állva” – videón a Nagykörúton a sínekre hajtó, balesetet okozó ámokfutó
- 07:36 „Majdnem széttépte az arcomat” – polip tapadt a halász fejére
- 10:00 Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk
- 13:51 „Itt megtanulták, aztán az oroszlányi kocsma összes részegét stabilba rakták az árokparton” – a Sziget elsősegélynyújtóival járőröztünk
- 08:15 Sorra mentek át az autók a piroson a kőbányai vasúti átkelőnél – épp drónoztak a rendőrök
- 11:52 Találkák, bálok és pletykák a grandhotelben - Amikor a hotel lobbija még a társasági élet centruma volt
- 07:25 Milliós kötbérek miatt panaszkodnak vállalkozók a Fizetési Pontra – a GVH is vizsgálódik
- 09:42 Orbán Anita: Jelentősen megnőtt a konzuli védelemre regisztrálók száma
- 07:01 „Sikítva szaladtak a gyerekek" – gázpisztollyal fenyegetőzött egy férfi egy nyíregyházi játszótéren, mert idegesítette a gyerekzsivaj
- 10:32 Ijesztő látvány az élő adásban elájuló sportriporter
- 06:01 „Lehet, hogy mindketten a saját anyanyelvükön szólalnak meg, mégis megértik egymást” – óvatos optimizmus jellemzi a magyarokat Kárpátalján
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
