Belföld

Pénzért árulják a használt tűket

drog(210x140)(1).jpg (kábítószer, )
drog(210x140)(1).jpg (kábítószer, )

A kábítószerfüggőkkel foglalkozó szervezetek szerint az átmeneti tűhiány továbbra sem oldódott meg - írja a csütörtöki Népszabadság.

A napilap cikke felidézi, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a napokban azt közölte, hogy megnyugtatóan rendezték a problémát, és Balog Zoltán miniszter a hat legnagyobb tűforgalmat lebonyolító szervezet számára összesen hatmillió forint összegű egyedi támogatás biztosításáról döntött, a szerződéskötés már megtörtént.

A szervezetek szerint a hatmillió forint nem érkezett meg hozzájuk. Már 2011 végén jelezték, hogy az úgynevezett alacsony küszöbű szolgáltatások (ezek igénybevételéhez nem kell szermentesnek lenni a klienseknek, ilyen a tűcsere is) támogatását oly mértékben akarja csökkenteni a kormány, ami ellehetetleníti az ellátórendszer egy részét.

Tavaly több szolgáltatónak be kellett zárnia, így például a VII. kerületben működő Art-Éra Alapítványnak, amely több száz droghasználóval foglalkozott, csak 2011-ben százezer steril tűt kiosztva. A talpon maradt programok is csak nehezen, szolgáltatásaikat csökkentve tudtak tovább működni.

Eközben az igény egyre nő, mert a dizájner drogok terjedésével emelkedik az intravénás drogfogyasztók száma. Nem ritka a fejenkénti napi 6-8-10 szúrás sem – közölte a Népszabadsággal Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány vezetője. Ők 2011-ben még több mint 200 ezer tiszta tűt tudtak kiosztani, tavaly már csak alig több mint százezret, az idén pedig pillanatnyilag még ennyi sem biztosított. Ez azzal jár, hogy drogfogyasztók többször szúrják magukat fertőzésveszélyes használt tűkkel, sőt újabban árulják is egymásnak a használt fecskendőket – olvasható a napilapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik