A nemzetközi vállalatok vezetőinek 95 százaléka a következő három évet illetően bizakodik a világméretű gazdasági növekedésben – ez derült ki a Price Waterhouse könyvvizsgáló felméréséből. A davosi fórum számára készült anyag tanúsága szerint a csaknem négyszáz megkérdezett vállalatvezető 62 százaléka „bízik”, 33 százaléka pedig „erősen bízik” a következő évek kitűnő kilátásaiban. Ázsiát a cégvezetők 51 százaléka továbbra is a világ legjobb üzleti lehetőségeit kínáló térségnek tartja. A felmérésbe bevont menedzserek 2 ezer céget képviseltek, amelyek tavalyi forgalma meghaladta a 2 billió dollárt, alkalmazottaik száma pedig elérte a 8 milliót.
- 16:18 ByeAlex üzent a Csillag Születik versenyzőinek: Számíthatnak rám
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 16:09 Meghalt Chris Rea
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 16:02 Az Amnesty panasszal fordult az EU-hoz a betelepülést furcsa feltételekhez kötő önkormányzati rendeletek miatt
- 15:51 Népszerű gyümölcsöt hívott vissza a SPAR
- 15:38 Itt az első előzetes Christopher Nolan Odüsszeiájához
- 15:35 Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése
- 15:33 Magyar Péter idén is mond újévi beszédet
- 15:29 500 forintos pilot bérlettel újul meg a Bubi
- 15:26 „Verda átadva!” – Molnár Áron közös fotót posztolt a fiatallal, akinek odaajándékozta az autóját
- 15:18 Rózsaszín gitárautója is volt Elvisnek, ötven év után egy párizsi garázsból került elő
- 15:09 Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 15:00 „Gyönyörű lélek volt, tele szenvedéllyel és kedvességgel” – James Ransone-tól búcsúzik Hollywood
- 06:31 Meghalt James Ransone
- 10:43 Lázár: Milyen szerencse, hogy a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak
- 09:05 Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
- 09:56 A MÁV cáfolja Hadházy értesülését, miszerint a kelebiai kínai „szupervasúton” biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom
- 09:26 44 millió forintnyi ajándékot osztogatott el a főnök az alkalmazottai között
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 07:19 Pottyondy Edina nem tudja, neki dedikálta-e Orbán a könyvét „Kedves Edina!” megszólítással
- 11:19 Orbán: Az a jó választás, amikor az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni – átadták az M4-es autópályát
- 06:42 Molnár György Elefántot újra kellett éleszteni: „Néhány nappal az operációt követően meghaltam”
- 06:07 Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték a 2025-ös Csillag Születiket
