Már a magánnyugdíjpénztárakba átlépők száma, illetve az emiatt kieső járulékbevételek mértéke körüli bizonytalanság is jól mutatta, hogy a pénztárak, az Állami Pénztárfelügyelet (ÁPF) és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Bermuda-háromszögében el-eltünedezik az információ. Tiszta adatok hiányában olykor a nyugdíjszféra szereplői is kénytelenek közvetett információkra és saját kalkulációikra hagyatkozni. A nyugdíjbiztosítónak például bele kellett nyugodnia, hogy az átlépők pontos számáról – bármennyire közvetlenül érinti is – csupán a magánpénztáraknál rendelkeznek pontos adatokkal. Utóbbiak jelentései alapján erről naprakész adatot az ÁPF is tud, a számok helyességének ellenőrzése azonban – mivel ahhoz az információt az általában jóval lassabban és szórványosabban szolgáltató munkáltatótól is be kell gyűjteni – jócskán elhúzódik.
Ennek feltehetőleg az is az oka, hogy míg valamennyi alapítási engedéllyel rendelkező magánpénztártól közvetlenül on-line csordogál az adat (ehhez a szoftvert az ÁPF bocsátotta ingyenesen, a pénztári várakozások szerint azonban későn rendelkezésre), addig a munkáltatók papíron és mágneslemezen juttatják el mondandójukat a felügyeletnek. Ráadásul nem is közvetlenül; mindezen adatokat első körben a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságai kapják, amelyek aztán on-line módon közvetítik azokat immár az ÁPF-nek. Minthogy a felügyelet a munkáltatóval csak egyszer, a tagok átlépésénél kerül “adatátvételi” kapcsolatba, nincs is értelme gördülékenyebbé fejleszteni ezt az utat. A nagyobb magánpénztárak némelyike viszont tudomásunk szerint közvetlen kapcsolatot igyekszik kiépíteni az érintett munkáltatókkal. Velük havonta, a járulék-átutalásnál mindenképpen dolga akad, mint ahogy a pénztár és az ÁPF is ilyen rendszerességgel “társalog”.
A tb informatikai rendszere eleve más logika szerint működik. A nyugdíjakat egyénileg éves szinten tartják nyilván, ami egy felosztó-kirovó rendszer esetében érthető is. Más kérdés, hogy az idei éppen az átmenet éve, amikor az adatok alakulása, azaz maga a folyamat is érdekes lehet. A gyakorlatban mindenesetre a nyugdíjbiztosító csupán 1999 februárjában fogja megkapni az ez évi névre szóló járulék-adatokat.
A járulékfolyószámla-rendszerből szintén csupán részinformációk állnak rendelkezésre, az ugyanis munkáltatói szinten működik. Onnan tehát lehetetlen kisilabizálni, hányan is tartoznak egy adott céghez. A folyószámlarendszer elszámolásából viszont meghatározható a havonta kieső járulék, hiszen az összesítő bevallásokon külön szerepelnek a 7, illetve az 1 százalékos járulékbefizetések (ez utóbbiaknál a maradék 6 százalékot már a magánpénztárba fizetik). Így már kikövetkeztethető a kívánt információ, bár nem azonnal. A feldolgozás menetéből következően csak jó 30 nappal a vizsgált hónap lezárulta után állnak rendelkezésre a számok. Ráadásul az áttérés nehézségei miatt biztonsággal csak a januári adatokról tudnak nyilatkozni a biztosítónál.
A törvény szerint az intézmény a pénztárfelügyelettől is kap adatot, mert az jelenti neki az igazolt pénztártagokat. A biztosító legfrissebb ÁPF-től származó információi mindazonáltal még az 1997. december 31-i állapotot tükrözik.
A felügyelet és a nyugdíjbiztosító közötti informatikai kapcsolat jellegét jól mutatja, hogy az technikailag létre sem jött: az adatátvitel “magától értetődően” floppyn történik. A következő évek esetleges fejleményeit a pénztárfelügyeleten meglehetősen bizonytalanul ítélik meg: a közvetlen kapcsolat kiépítését csak hosszabb távon tarják lehetségesnek. A nyugdíjbiztosítónál viszont egész konkrétan tudni vélik, hogy már folyik a felügyelettel a vonatkozó megállapodás előkészítése, melynek révén az egyéni nyilvántartást mindkét oldal ellenőrizheti majd. Ezt a kapcsolatot a nyugdíjbiztosítónak még idén elő kell készítenie, s jövőre, de legkésőbb 2000 januárjáig működőképessé tennie.
Az adatbázisok kölcsönös áttekinthetőségét persze segíti az a tény is, hogy a magánpénztártagok valamennyien fizetik (vagy legalábbis fizetniük kell) a tb-járulékot is. A jövőbeli nyugdíjasok ezen részhalmaza évről évre bővülni fog, mígnem évtizedek múltán a járulékfizetők teljes körét lefedi majd. Ráadásul az egyéni tb-járuléknak és a magánpénztári tagdíjnak ugyanaz az összeg az alapja, s ez a nyilvántartások összevetésével jó ellenőrzési lehetőséget kínál. Persze csak akkor, ha majd technikailag is kivitelezhető lesz. Azt már most megígérik a felek: a két nyilvántartás mindenképpen elkülönül majd egymástól. Így lesz ez már csak a szisztémák eltérő logikája miatt is. Hiszen a tb-nyugdíj megállapításánál nagy jelentősége van a szolgálati időnek, és persze a járulék alapját jelentő kereseteknek, míg a magánpénztáraknál a tb-re jellemző jogosultsági helyett pénzügyi nyilvántartás működik. Az ÁPF-en és a nyugdíjbiztosítónál egyaránt most zajlik az elektronikus központi nyilvántartás felépítése, illetve a meglévő hagyományos rendszer elektronizálása. A megfelelő informatikai kapcsolatok majdan a két központi nyilvántartás között épülnek ki.
Még nem teljesen világos ugyanakkor, hogy milyen adatok cserélhetők ki, és hová tekinthet be a két fél, hiszen nagy adatbázisok összekapcsolásánál óhatatlanul jelentkezhetnek adatvédelmi problémák. A nyugdíjbiztosító – ígérete szerint – csupán a járulékokkal, tagdíjakkal, illetve a járulékalapokkal kapcsolatos információkra lesz kíváncsi, s nem érdeklődik majd az egyéni számlák helyzete, illetve az egyes pénztárak jövedelmezősége iránt. Ugyanígy, a felügyeletnek sem lesz szüksége a szolgálati évek számára. Ráadásul a nyugdíjbiztosítónak a pénzügyi likviditás szempontjából év közben csupán összesített adatok kellenek. Ez mindösszesen három számot takar: a pénztártagok létszámát, továbbá a bevallott és a befizetett tagdíjak összegét.
Emellett évente egy alkalommal részletes, tételes összehasonlításra is sort kerítenek, ami kifejezetten az adatok eltérésének okát vizsgálja. Ám ha ilyen nem mutatkozik, akkor a nyugdíjbiztosító ígérete szerint egyik fél sem őrzi meg az átadott részletes információkat.
Meglehet azonban, hogy ez a kapcsolat sem lesz elegendő. Illik ugyanis számolni azzal a lehetőséggel, hogy a magánpénztárt választók két éven belül meggondolják magukat, s visszatérnek a tb-rendszer kebelébe. Ebben az esetben az addig befizetett tagdíj és annak hozadéka a nyugdíjbiztosítóhoz kerül. Márpedig az ezzel járó pénzügyi művelethez a nyugdíjbiztosító véleménye szerint szükséges, hogy az adott magánpénztár és a területileg illetékes biztosító közvetlenül lépjenek egymással kapcsolatba. Igaz, a visszalépők létszáma sem a felügyelet, sem a biztosító várakozásai szerint nem lesz jelentős; egyelőre, úgy tűnik, a 47 évnél idősebb átlépők körében akad csak visszavágyó. Magánpénztárat máskülönben csak olyan tagok hagynak el, akik valamilyen technikai bonyodalomba keveredtek, azaz például egyszerre több pénztárba is beléptek. Nos, az ilyen félreértéseket éppen a felügyelet regisztrációs folyamata derítheti fel.
