Jelentős piacot teremthetnek a magánnyugdíjpénztárak és a holdudvarukba tartozó intézmények a már meglévő és az alapítás előtt álló minősítő cégek számára egyaránt. A nemzetközi hitelminősítők érdeklődését is felcsigázó lehetőség még csupán formálódóban van, kétely viszont máris jócskán akad szinte valamennyi oldalon. Sőt, abban sincs teljes egyetértés, hogy szükség van-e egyáltalán a pénztárak efféle megmérettetésére. Azonos kondíciók mentén történő vizsgálódás nyilván egyértelműbbé tenné a piacot, s a nagyközönség számára megfogható, objektív eredménnyel járhat, szemben az ágazat szereplőinek manapság ennek nem feltétlenül eleget tévő adatközléseivel – hangoztatják maguk a piac résztvevői. Egy kedvező besorolás ráadásul tökéletesen bele is illik a pénztári marketing hadjáratba, és bőven behozza az árát is. Bizonyos aggodalom azért mégiscsak övezi az ily módon felmerülő költségeket, kiváltképp, hogy egyes pénztárak úgy vélik, igencsak közel már a marketing fronton is tartó küzdelem vége: a piac java részét felosztották.
A minősítést elvben pártoló pénztárak egy része még ezzel együtt is korainak véli e tevékenységet. Úgy tartják, leghamarabb három évnyi működés után véleményezhetők a pénztárak, addig – 2000. december 31-ig, a hagyományos társadalombiztosítási rendszerbe való visszalépés lehetőségének határidejéig – a máris érezhető fluktuáció túl erősen nyomná rá bélyegét az eredményekre. Akárhogy is, a besorolásnak mindenképpen a stabil működés az előfeltétele. Éppen ezért ma még a nyugdíjpénztári hálózat – és általában a nyugdíjrendszer – átfogóbb kérdéseinek kellene prioritást élvezniük. Ezzel szemben az Állami Pénztárfelügyeletnél (ÁPF) úgy tartják: jövő nyáron – amikorra véleményük szerint az első pénztári minősítés megszületik – már megfelelően kiforrott lesz a piac, egy minősítés nem hagy rajta majd mély nyomot. Egyébként is, a minősítők által értékelt kockázat csak a pénztári működés egyik jellemzője; a pénztártag tarthatja fontosabbnak a másikat fő tényezőt, a hozamot is.
Erősen eltérőek a vélemények a nyugdíjpénztári minősítések tartalmáról is. Nevezetesen arról, hogy vajon fájdalommentesen kialakítható-e besorolási rendszer egy olyan intézményről, amilyen korábban nem létezett. Következésképpen igen körültekintő munkát igényel, hogy a besorolás előkészítése minden lényeges szempontra, s ne csupán a könnyen számszerűsíthetőekre terjedjen ki. Erre egyesek szerint untig elegendőek a világon létező rokon pénzügyi intézményekkel – a biztosítóktól a befektetési alapokon át a pénztárakig – kapcsolatos hagyományok és eljárások. Technikai oldalról ezt a vélekedést támasztja alá az a tény, hogy az érintett anyacégek minden további nélkül képesek konszolidálni biztosítójuk és nyugdíjpénztáruk eredményeit, azaz az adatok “párba” állíthatók. (Amit a nagy intézményi hátterű pénztárak természetesen pártolnának, az az anyaintézmény, a szolgáltatók – a csoportban újnak számító pénztártól független – besorolásának fontossága, annak beszámítása.)
A fentiektől valamelyest eltérően vélekedik a közelmúltban alakult Focus Befektetés Minősítő Rt., amely máris felvette szolgáltatásai körébe a nyugdíjpénztárak besorolását. Ott ugyanis az előzmények tudakolásakor a mexikói nyugdíjalapok minősítését említették, leszögezve, hogy a két intézmény – nyugdíjpénztár és -alap – a rövid és a hosszú távú hozammaximálásban mutat különbséget. Bár szolgáltatásai között szerepel, nyugdíjpénztári minősítést még jó ideig nem ad ki a Focus. Egyelőre ugyanis a besorolások kialakításán vajúdik az intézmény: az elkövetkező hetekben töltik meg a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó – a vállalati és hitelintézeti besorolásoktól eltérő – tartalommal a hitelminősítői piacon ismeretes betűjeleket.
A pénztárak minősítésének kérdésével kívánta összekapcsolni annak idején a törvényben megszabott elemzési feladatát a Pénztárak Garancia Alapja (PGA). Az intézménynél eleve tudták, hogy önálló, a teljes szektort átfogó elemzési tevékenységre nincs apparátusuk, minthogy azonban valamennyi tevékenységi engedéllyel bíró nyugdíjpénztárral kapcsolatban állnak – s egyébként is valamiféle szellemi műhely megteremtését tűzték ki célul -, a minősítés testhez álló feladatnak mutatkozott. Csakhogy azóta – és ezt erősítette meg a Pénztártanács két héttel ezelőtti ülése is – kételyek merültek fel a nyugdíjpénztárak besorolásáról: arról, hogy ez a hazai piac szereplőivel a közeljövőben kivihető lesz. Az alap véleménye szerint a minősítéshez szükséges szempontrendszer, azok az elvárások, amelyekhez képest a pénztári besorolásoknak ki kell alakulnia, nem áll rendelkezésre, s előreláthatóan nem is igen születik meg.
Következésképpen a PGA ez irányú tervei némiképp módosultak: az utóbbi időszakban a hozamszámítási alternatíva kidolgozása került előtérbe. Az alapnál úgy vélik, a kormányrendeletben előírt – immár az önkéntes és magánnyugdíjpénztárakra egyaránt vonatkozó – számítási módszer kiváltképp az első években bizonyos szempontból torzít majd. E mellé tehát egy olyan számítás kerülhetne terítékre, amely máshonnan közelít; abban az idő- és tőkebeli súlyozás egyaránt jelen van. A módszer kidolgozásán túl – erre egyébként azok a hírek is alapot szolgáltatnak, amelyek szerint a felügyelet jövőre eltekint a számított hozamok pénztári közlésétől – a gyakorlati megvalósításhoz az alapnak pénztári adatokra van szüksége. Az alap reményei szerint a jelentkező 25-30 intézmény idei hozamát mihamarabb, már a jövő év elején közzétennék az addig kialakítandó kalkulus alapján. A számítást végzők személyét tekintve is egységes módon kimutatott hozamok azután jó viszonyítási alapként szolgálhatnának a pénztárak kínálatának összevetéséhez.
Ahhoz tehát, hogy a még csak alakuló módszernek érvényt szerezzenek a kidolgozói, vagy – a vélhetőleg hosszadalmas – jogszabályi úton kell azt legitimálniuk, vagy pedig egy szervezet mentén próbálkozhatnak az egységesítéssel. Ez utóbbira tehát a PGA vállalkozna, annál is inkább, mert újabb szándékai szerint ez képezhetné elemzési funkciójának gerincét. Amelyet idén külső szakértővel is megtámogat: ágazati elemzést ilyen forrásból szerez majd be.
A minősítés elkerülésére egyébként a pénztárakban is fogant ötlet. Néhányuk úgy véli, a minőségi megközelítéshez a befektetési alapokhoz hasonlóan a napi nettó eszközértékelés is elegendő lehet.
Az ágazat ódzkodása közepette – fenntartásokkal egyébként az úgymond kiszolgáló intézmények, így a vagyon- és letétkezelők is élnek, hiszen a pénztár besorolásába az ő minősítésük is beletartozik – az ÁPF az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelettel (ÁPTF) konzultálva pénzügyminisztériumi rendelettervezetet alkotott. Ezt még a pénztártörvény írta elő a számára. Az éppen tárcaközi egyeztetésen lévő tervezetben a nyugdíjpénztárakat besorolni vágyó minősítő cégek regisztrációjának kondícióit fektették le. E regisztráció azonban nem lehet kötelező, hiszen például a nemzetközi hitelminősítőket ilyenre kérni meglehetősen furcsa volna (A hitelminősítők egyébként nem szorulnak az ÁPTF engedélyére sem létüket, sem működésüket illetően.) A rendelettel a felügyelet tehát garanciát kíván adni a pénztáraknak arra, hogy stabil hátterű minősítők jól megalapozott besorolásra kerítenek majd sort. A legnagyobb vitát éppen ezért az alaptőke mértéke okozta, ez a kritérium mindmáig nem dőlt el, a kötelező minimumra eddig 20 és 100 millió forint közötti javaslatok születtek.
