Belföld

Családonként évi 100 ezer a rezsimegtakarítás

gazora(210x140)(2).jpg (gázóra, )
gazora(210x140)(2).jpg (gázóra, )

Havi 8300 forinttal kerül kevesebbe a villany, gáz és fűtés háztartásonként – állítja Román István, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője.

Nyíregyházán az újabb rezsicsökkentési intézkedés kapcsán tartott sajtótájékoztatón Kovács Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés kormánypárti alelnöke arról beszélt, hogy a PB-gáz árának tízszázalékos mérséklése különösen a kistelepüléseken élőknek jelentős segítség, hiszen ott még sokan fűtenek, illetve főznek palackos gázzal lakásaikban.

Azt mondta, az árcsökkentés a kormány és az emberek közötti társadalmi párbeszéd eredménye, hiszen a rezsicsökkentés támogatását bizonyító aláírásgyűjtésen vetődött fel a PB-gáz bevonása ebbe a körbe. Hozzátette: eddig több mint 1,6 millióan írták alá a rezsicsökkentést támogató íveket.

Kovács Sándor kitért arra, hogy az eddigi rezsicsökkentések ellenére Magyarország még mindig a legnagyobb lakásfenntartási költséget viselő nemzetek közé tartozik, jelenleg az ötödik helyen áll az európai államok összesítésében.

Az alelnök hangsúlyozta: a rezsicsökkentéssel a kormány az extraprofitot bezsebelő multinacionális szolgáltató cégek nyereségéből támogatja a magyar embereket. Közölte, hogy a rezsiárak áfatartalmának csökkentése azért nem lehetséges, mert az hiányozna a nemzetgazdasági bevételből.

Kovács Sándor érthetetlennek tartja, hogy az ellenzéki pártok, különösen az MSZP, miért ellenzik a rezsicsökkentést. Ezek a pártok inkább az emberek zsebéből vennének ki továbbra is pénzt a multik javára – mondta.

Országos átlagot tekintve, éves szinten egy családnak 100 ezer forint megtakarítást jelent az eddigi rezsicsökkentés – mondta Román István, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője. Arról is beszélt, hogy „a multikkal szembeni ütközést” azt tette lehetővé, hogy az utóbbi három évben a kiszolgáltatottból egy erős Magyarország jött létre. A képviselő szintén bírálta az MSZP-t, hangoztatva, hogy a szocialisták kormányzása alatt háromszorosára nőtt a gáz, kétszeresére pedig a villany ára.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik