A nyugdíj éveként jegyzi az ÁB-Aegon 1998-at, hiszen mintegy 320 ezer tagjával a nyugdíjpénztári piac vezetőjévé vált; pénztárainak vagyona december végéig elérheti a 8,5 milliárd forintot. Más megközelítésben pedig – főként az Aegon Élet Divízió új terméke, a unit-linked típusú terméke révén – a nyugdíjbiztosítási piacon 30 százalékos növekedést ért el az idén. A biztosító adózott eredménye a harmadik negyedév végén meghaladta az 5 milliárd forintot, ez a teljes 1997-es eredményhez hasonló. Ugyanezen időszakban díjbevételei a tavaly szeptember végihez képest 3,5 milliárd forinttal, 32,6 milliárdra nőttek. Az ÁB-Aegon a harmadik negyedév végén a biztosítási szerződések 36, a piac összes díjbevételének 18 százalékát tudhatta magáénak, így mindkét téren – sőt, a kárkifizetésekben is – tartja második helyét. A holding 120 milliárd forintos vagyont kezel; ennek mértéke jövőre 150 milliárdra nőhet, amellyel továbbra is a legnagyobb intézményi befektető.
- 22:21 Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:34 Tarr: 2,5 milliárdnál járhat a visszautalt NKA-támogatások összege
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.07.24.
- 21:03 Inkább szétkalapálják a saját arcukat, csak ne legyenek magányosak
- 20:22 Leclerc kutyájától az összetört Alpine-ig – ilyen volt a pénteki nap a Hungaroringen
- 20:19 Donald Trump vizsgálattal és vámokkal fenyegetőzik az EU-val szemben
- 19:33 Bűnösnek vallotta magát a georgiai fiatal, aki 14 évesen négy embert ölt meg egy iskolai lövöldözésben
- 19:18 Drónokat teszteltek Kijevben, Oroszország csapást mért
- 19:17 LeBron James olyan csapathoz igazolt, amely 43 éve nem volt NBA-bajnok
- 18:02 A Real-meccs miatt halasztja NB I-es rangadóját a Fradi
- 18:56 Ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a Balaton alacsony vízállásánál
- 18:01 A Tisza-elit dönti el, ki lesz az államfő?
- 12:17 Kapitány István kirúgta a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
- 12:45 MÁV - ledózerolták a „majdnem kész” mini vasútállomást Győrasszonyfán
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
- 09:50 Könnyek, buli és eufória – képeken a Pont Ott Parti
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
