Gazdaság

A Postabankról

“A Pénzügyminisztériuméhoz hasonlóan az az álláspontunk, hogy egy ilyen intézménynél előre nem lehet pontosan megmondani a veszteség mértékét. Márpedig ennek feltárása lényegében két éve folyik. Ha visszagondolunk a Magyar Hitel Bankra, a Kereskedelmi és Hitelbankra, a Budapest Bankra, vagy – ha nemzetközi példákat veszünk – a francia Crédit Lyonnais-re, a veszteség feltárása mindenütt hosszú éveket vett igénybe. Vagyis nem arról van szó, hogy az első pillanatban fény derül minden kétes követelésre.

Ennek következtében most nem, csak a folyamat után lehet megállapítani, hogy pontosan mibe kerül a Postabank rendbetétele. Ezért nem szeretnék arról nyilatkozni, hogy a kormány által a Postabanknak megszavazott 158 milliárd forint sok, vagy kevés. Ami nagyon fontos: a céltartalék felhasználása, tehát a veszteség realizálása átlátható módon történjék. Más szóval, legyen mód arra, hogy akik ezért a folyamatért a felelősséget vállalják, belelássanak, ellenőrizni tudják azt, hogy minden lehetséges lépés megtörtént-e a veszteségek minimalizálásáért, csökkentéséért.

Ami a volt vezetők felelősségrevonását illeti, emlékeztetnék arra, hogy a Figyelő május közepi ez irányú körkérdésére nem sokan válaszoltak. A jegybank, ha visszafogottan is, de válaszolt. Az MNB-nek sem közvetlenül, sem közvetve nincs felelőssége abban, ami a Postabanknál történt – ez egyébként fel sem merült.

Úgy vélem, nem lenne helyes, ha a vizsgálatok elébe mennénk. Feltételezem, hogy ezek szakszerűen és elfogulatlanul próbálnak majd választ keresni a felelősségre vonhatóság kérdésére – erkölcsi és jogi értelemben egyaránt. A jegybank számára a legfontosabb, hogy a kormány határozottan döntött arról: a folyamatot ellenőrzés alá kell vonni, s nem lehet hagyni, hogy a Postabank továbbra is olyan irányba menjen, ami hólabdaszerűen növeli az adófizetők veszte-ségét. Nagyon remélem, hogy ez olyan esetként kerül be a banktörténetbe, amely után minden bank vezető testületei, ellenőrző szervei lényegesen komolyabban veszik saját szerepüket abban, hogy med-dig mehetnek el, s mekkora felelősséget kell vállalni egy ilyen veszélyes üzemben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik