Egy szép nyári parlamenti ülésszakon Bod Péter Ákos ipari miniszter kijelentette: nem kaphat több állami támogatást az Ikarus, ha nincs piaca, nem tud költségvetési pénzek nélkül talpon maradni, inkább menjen tönkre. A kemény szavakon akkor mindenki megütközött, hiszen a fő piac, a Szovjetunió még egyben volt, csak a KGST omlott össze. Ekkor kezdődött az a sakkjátszma, amelynek során ki kellett derülnie: melyik nagyvállalatot érdemes bevonni az állami konszolidációba, melyiket nem. Az Ikarus kimaradt a megmérettetésből, mert az oroszok megvették a cég részvényeinek egyharmadát.
A jelenlegi gazdasági miniszter, Chikán Attila a minap tett székesfehérvári látogatásán borúlátóan nyilatkozott az Ikarus jövőjéről. Az állami segédletet az elmúlt években – kiváltképp tavaly, s ez év első felében – nem nélkülöző társaság előtt ugyanis az új polgári kormányzat valóban elzárta a költségvetési hiteleket árasztó csapot. És amit a rendszerváltás első ipari minisztere megjósolt, kezd valóra válni. No persze ehhez be kellett következnie az orosz gazdasági válságnak is.
A fénykorában 13 ezer buszt előállító gyár 1996-ban már ezernél is kevesebb járművet tudott értékesíteni. Akkor jelent meg a színen Széles Gábor, aki az üzleti élet elméleti részének nagy ismerőjét, ám a gyakorlati végrehajtásban gyengének bizonyuló Angyal Ádámot váltotta fel az elnöki poszton. A még ma is virágzó Műszertechnika megalkotójában és a Videoton résztulajdonos megmentőjében, Széles Gáborban mindenki – az Ikarus orosz tulajdonosa, az Atex is – a nemzeti buszgyártás mentorát látta. Nem is kellett csalódniuk a bizakodóknak: az ízig-vérig menedzserszemléletű elnök néhány hetes üzleti körútjával, kiváló tárgyalási készségével újjáélesztette a halódó orosz és FÁK-térségbeli piacot. Olyannyira, hogy a tavalyi – sokadik – privatizációs kísérlet eredménnyel kecsegtetett: több jelentkező is akadt, aki boldogan megvásárolta volna a részvénytársaság állami pakettjét. Igaz, voltak, akik csak a korszerű fehérvári üzemre tartottak igényt (például a Mercedes), a mátyásföldit meg bezárták volna. A svéd Volvo tulajdonosai azonban komoly diplomáciai manőverbe kezdtek a magyar buszgyártás megszerzéséért. Miután azonban őket Széles nemzetrontó, harácsoló vikingeknek nevezte és a munkásokat is ellenük fordította, a skandinávok sértődötten visszavonultak. Az Ikarus elnöke – s egy személyben a főtulajdonos ÁPV Rt. képviselője – nagy játékos, szívósan és következetesen végigvitt sakkpartiját megnyerte: az idén márciusban magának és menedzsertársainak szerezte meg az Ikarus állami részvénycsomagját. S mivel a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító egyaránt mögé állt, úgy tűnt, ezen a játszmán nem lehet veszíteni.
A kormányváltás után, amikor azért sejthető volt, hogy nem lesz igazán sima a jövőbe vezető út, tovább működött az állami hitelfinanszírozás. A pénzpiac nyár végi krachja – az orosz fizetésképtelenség – azonban megálljt parancsolt a hitelfolyamnak. Ekkor Széles új praktikát eszelt ki: azzal fenyegetőzött, hogy a parlament elé viszi a fizetésképtelenné vált orosz piac számára legyártott buszait. (A rosszmájúak szerint azért nem tette ezt, mert nem is készült el egészében a szállítmány.) A húzás nem jött be. Időközben személycseréket hajtottak végre a finanszírozó intézmények élén. Ők már nem voltak olyan szolgálatkészek és szívélyesek, mint elődeik. Kijelentették: újabb hiteleket csak akkor kap az Ikarus, ha a vevők – legalább részben – megfizetik korábbi tartozásaikat.
Az augusztus végén még a moszkvai autókiállításra látogató Ikarus-vezetőség derűlátóan nyilatkozott a sajtónak, mondván, hogy őket egyáltalán nem érinti az orosz válság. Mára, amikor a vevők pedig leszurkolták aktuális tartozásukat, a buszgyár dolgozói egy részének elbocsátásán és fehérvári üzemének bezárásán, feladásán gondolkodik. Széles Gábor és menedzsertársai, akik tavasszal 5 millió forint készpénz, 5 millió forint értékű kárpótlási jegy és a gyár 8-9 milliárd forintra taksált tartozásainak visszafizetési ígérvényével kapták meg a 11,5 milliárd forint alaptőkéjű Ikarus 53,9 százalékos állami részét, most hallgatásba burkolóznak. Mert nem tudnak arra a kérdésre választ adni, hogy mi lesz a sorsa az általuk képviselt nemzeti buszgyártásnak.
A játszmának – úgy tűnik – ezzel vége, hiszen a politikusok bemondták a sakkot. A matt még hátravan.
