Közel 9 milliárd forintnyi díjbevételt vár az év végére az AXA Colonia. Ezen belül életbiztosításai után 33-38 százalékkal több díjat, összesen 2,4-2,5 milliárdot fizetnek be az idén az ügyfelei, míg nem-életbiztosítási díjbevétele a tavaly év végi 5,4 milliárd után idén 6,5 milliárd forintot tesz majd ki. A biztosító adózás előtti eredménye a tavalyi egymilliárdhoz lesz hasonló. A társaság az idén önkéntes, illetve magánnyugdíjpénztárat, ezek mellé pedig pénztárszolgáltatót is alapított. A pénztáraknak jelenleg 2, illetve 5 ezer tagja van, mely létszámok év végére várhatóan további egy-egy ezerrel nőnek. Az AXA Colonia a jövőben műkincsbiztosításba kezd, ugyanakkor több kedvezményt is útjára bocsát. December elsejével megkezdte működését a K&H Életbiztosító. Az 1,2 milliárd forintos jegyzett tőkéjű társaság anyabankja hálózatán keresztül értékesíti három alap- és egy kiegészítő biztosítását. Az ABN Amro Biztosító 540 millió forinttal, 4,65 milliárdra emelte jegyzett tőkéjét, díjbevétele a harmadik negyedév végére 460 millió forintot tett ki. Ez a félévi értékét 200 millió forinttal haladja meg. A társaság a Westel Rádiótelefon Kft.-vel közösen új értékesítési módot indít: ügyfeleik mobiltelefonon intézhetik befektetési és életbiztosítási ügyeiket: bármikor átalakíthatják részvényekből és állampapírokból álló portfoliójukat.
- 22:57 A sok KO-győzelem bizonyítja, hogy teljesen felhígult a BL mezőnye
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
- 21:07 A texasi láncfűrészes mészárlás: ötven éve a filmművészet véres trónján
- 20:46 A nap legfontosabb hírei - 2024.10.01.
- 20:43 Két hatalmas pofonnal elszállhattak a salzburgi BL-remények
- 20:43 Varsányi Réka is feltűnik majd a Megasztár következő részében
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 20:14 Kétnapos kormányülés kezdődött Orbán Viktor vezetésével, az iráni-izraeli konfliktust már értékelték
- 19:36 Hogy jutunk el egy játékos gombnyomástól odáig, hogy valaki a szenvedélybetegségéről vagy a sérüléseiről beszéljen?
- 19:33 Pontyóriást fogtak az éj leple alatt a Balatonban
- 19:31 Simon Kornél az életközepi válságáról beszélt: „43 évesen kezdődött”
- 19:23 „Állítólag a tetkó és a Louis Vuitton-neszesszer a legfontosabb” – Rudolf Gergely a Debrecenről
- 19:01 Több hónap után újraindult az onkológiai ellátás Keszthelyen
- 18:57 Nagyon kiadtak a tetoválóművészre, miután megmutatta fiatal vendége első tetoválását
- 18:57 Európából egyedüliként került világranglistára Erdély ékszerdoboza
- 13:46 A Mi Hazánk segítségével szavazta meg a fideszes elnököt a Pest vármegyei közgyűlés
- 15:00 Jogszabállyal kerülheti ki a kormány a Szabadság-szobor alkotójának örököseit, akik nem támogatják a keresztet
- 16:37 „Amikor megtudtam az orgiáit, azonnal felfüggesztettem” – írja a kalocsai érsek belsős levélben Bese Gergőről
- 12:40 Deutsch Tamás az összes EP-képviselőt levélben tájékoztatja Magyar Péter mentelmi ügyéről
- 18:57 Nagyon kiadtak a tetoválóművészre, miután megmutatta fiatal vendége első tetoválását
- 09:46 Kutyahalak ezrei lepték el a Balatont
- 17:21 „Köszönöm Orbán Balázs bátor szavait” – Bencsik András megvédte Orbán Viktor politikai igazgatóját
- 17:16 Megkéselt három óvodást egy férfi Zürichben
- 12:57 Újrakezdődik a per a 24.hu és Orbán Viktor között
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!