Gazdaság

A MOL ÉS A TÁVKÖZLÉS – Csőtelefon

Komoly jövőt látnak a távközlési üzletben a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt.-nél. A társaság tekintélyes részt vállalt az alakulóban lévő második - alternatívnak nevezett - országos távközlési cégben, a Pantel Rt.-ben, amely reményeik szerint a liberalizáció után a honi vezetékes távközlési piac 5 százalékát szerezheti meg.

Talán nem mindenki tudja, hogy a Mol Rt. már ma is országos kiterjedésű távközlési hálózattal rendelkezik. A MolTelecom nevű önálló belső szolgáltató egység 6 ezer kilométernyi kábelhálózatot üzemeltet, mely nagyjából a társaság gáz- és olajvezetékeinek nyomvonalát követi. (Egyik funkciója is ezen csővezetékek ellenőrzése.) A rendszer jellemzően analóg technikára épül, a Mol telefonközpontjai viszont már digitálisak, tehát a legkorszerűbb követelményeknek is megfelelnek. A hálózat képes adat és hang (a közeljövőben pedig kép) továbbítására; üzleti értéke vitatott, mindenesetre több milliárd forintra tehető. A MolTelecom árbevételének 76 százaléka a Moltól, 24 százaléka pedig külső cégektől – elsősorban az Olajtervtől, s néhány gázszolgáltatótól – származik. A Mol ma már kívülről is vásárol távközlési szolgáltatásokat.

Alapkérdés volt néhány éve, hogy egyedül fejlesszék-e a hálózatot, vagy saját hálózattal rendelkező vállalati partnereket keressenek – tudtuk meg Lékai Gusztáv vezérigazgató-helyettestől. Az nyilvánvalónak tűnt, hogy a távközlési rendszer szinten tartásához – a technika ugrásszerű fejlődése miatt – nagyon sok pénzre lenne szükség. A kérdés végül 1992-ben, a Mol átalakulásakor dőlt el, amikor is kimondták: a társaság meglévő forrásait az alaptevékenységbe fektetik, a távközlés fejlesztésébe pedig külső erőket is bevonnak.

A fejlesztési terhek megosztása mellett Lékai Gusztáv szerint az is fontos, hogy a Mol hozzájáruljon a magyar távközlési piac liberalizálásához, amely csökkentheti a tarifákat, illetve javíthatja a szolgáltatás minőségét. A cég komoly fantáziát lát a távközlési üzletben, az adatkommunikáció látványos növekedésében. Vezetői, részvényesei ezért döntöttek úgy, hogy mindenképpen ott lesznek a Pantel megalakításánál. Az MKM-Tel Kft. tavaly december 18-ai közgyűlésén született megállapodás értelmében január 10-én, a kft. átalakulásával – változatlan szereplőkkel és tőkével – létrejött a Pantel Rt. Az alaptőkét később, külső partnerek bevonásával felemelik majd (a tervezett össztőke 100 millió dollár). Az új partnerjelölt a kormány döntése alapján kiírt nemzetközi tender nyertese: a holland székhelyű Unisource és az Antenna Hungária (AH) Rt. konzorciuma. Még az MKM-Tel átalakuló közgyűlésén határoztak arról, hogy a tőkeemelés után a Mol 20,9 százalékos tulajdoni hányadot szerezhet; ez jóval nagyobb a korábban vártnál.

A MolTelecom szabad kapacitásait – az anyacég kívánságának megfelelően – a Pantelnek kell majd piacra vinnie. Méghozzá oly módon, hogy azok a Mol-igényeket továbbra is kielégíthessék, illetve a tranzakció keretében az infrastruktúra (eszköz, tudás, munkaerő) mindenképpen hasznosuljon. Erről jelenleg intenzív tárgyalások folynak a Pantel többi tulajdonosával: a MÁV-val, a KFKI Számítástechnikával, illetve a fent említett konzorciummal. A Pantel a távközlési piac felszabadításáig üzleti adatkommunikációval foglalkozik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik