Gazdaság

VIRTUÁLIS HANGPOSTA – Üzenőfüzet

A Matáv új termékét, amelyet a szakzsargonban privát boxnak neveznek, elsősorban azoknak találták ki, akiknek nincsen telefonjuk.

Általános vélekedés szerint a kollégiumban lakó egyetemisták, vagy például a katonák a laktanyában gyakorta elérhetetlenek az ismerőseik számára, üzenetet hagyni nekik pedig szinte fölösleges, mert azt úgysem kapják meg. A privát boxnak nevezett hangpostafiók – elektronikus üzenőfüzetként – most ezen próbál segíteni. Saját telefonvonal nem kell hozzá; ha az ember előfizet e szolgáltatásra, cserébe kap egy nyolc jegyből álló számot és egy titkos kódot, amellyel aztán az érkező üzeneteket lehallgathatja. Ha valaki üzenni szeretne, akkor a 490-1111 telefonszámot kell felhívnia, majd utána bebillentyűznie az illető nyolcjegyű számot, amely minden esetben 1495-tel kezdődik. Amennyiben a tulajdonos akarja lehallgatni saját postafiókját, akkor a 490-0000 számot kell hívnia, majd saját boxszámát, illetve titkos kódját megadnia. Mindezen hívásokért – az ország bármely pontján – az egyes díjzónának megfelelő tarifát kell fizetni.

A szolgáltatás előfizetési díja fél évre 3000, egész évre pedig 5780 forint (ehhez még hozzáadódik a lehallgatás költsége). Domoszlai László termékmenedzser arra számít, hogy nagy lesz az érdeklődés a nemrégiben bevezetett új lehetőség iránt, amelyet akár még üzleti vállalkozásoknak is érdemes lesz igénybe venniük. (Egy szerkesztőség például azért nyitott postafiókot, mert tudósítani akart a Párizs-Dakar-raliról: így annak résztvevői magyar idő szerint akár hajnalban is bátran bejelentkezhettek és üzenetet hagyhattak a verseny állásáról.) A termékmenedzser valószínűnek tartja, hogy nemcsak egyetemisták igénylik majd ezt a lehetőséget – bár a legnagyobb potenciális piacot kétségtelenül a felsőoktatásban tanuló diákok mintegy százezres tábora jelenti. A januárban indult, s március végéig tartó értékesítési akció keretében az előfizetők a szolgáltatást harmadával csökkentett áron vásárolhatják meg.

A mellékletet Regős Zsuzsa szerkesztette

Ajánlott videó

Olvasói sztorik