Sokakat érintő kérdés, vajon melyek lesznek azok az országok, amelyeknek a helyzetét az ázsiai válság leginkább érinti. December elején az Economist úgy vélte, hogy a legnagyobb teher az úgynevezett feljövő piacokra, mindenekelőtt Brazíliára és Oroszországra, valamint Kínára fog nehezedni. Úgy tűnik, hogy a – számunkra is – legfontosabb és legközvetlenebb problémát Oroszország jelenti. A krízis kiterjedése idején az orosz államkötvények óriási többsége – több mint 20 milliárd dollárnyi csomag – külföldiek kezében volt, akik azonban csak egy hónapos bejelentés után vonulhattak ki a kötvénypiacról. Ebben az egy hónapban azonban már megindult a bejelentési kötelezettséggel nem terhelt hazai kötvénytulajdonosok menekülése a dollár felé. Az országot mintegy 15 milliárd dollárnyi tőke hagyta el, és ennek következménye a rubel árfolyamának és a nemzeti bank pénzügyi tartalékainak zuhanása lett. Ezt követte a külföldi kötvénytulajdonosok menekülése, amelynek méreteit pontosan még megbecsülni sem lehet. Oroszország mindezek nyomán már kénytelen volt nyugati segítséget kérni. Előbb egy 2 milliárd dolláros áthidaló kölcsönről tárgyaltak, amit utóbb cáfoltak, majd az IMF eredetileg három évre szóló, 10 milliárd dolláros, befagyasztott hitelkeretének felolvasztásáról folytak egyeztetések. A gyorssegélyek közé tartozott december derekán, hogy a londoni klubhoz tartozó kereskedelmi bankok hozzájárultak 32,3 milliárd dollárnyi orosz adósság átütemezéséhez. Nyilvánvaló, hogy az orosz gazdaság mély szerkezeti válságát mindez nem oldhatja meg, hiszen egyelőre sem a kifizetetlen bérek fedezete, sem a vállalati adók behajtása nincs biztosítva. Az 1997-es adóbevétel mindössze a GDP 8 százalékát tette ki – ez kevesebb mint harmada a fejlett államok hasonló arányának.
- 20:37 Óriási egyéni csúcs: Jackl Vivien közel kilenc másodpercet javított eddigi legjobbján
- 20:35 A lehúzott ablakon át menekült ki, miután autójával a csatornába hajtott
- 20:25 „Voltak, akik úgy menekültek, hogy ölben vitték a gyereküket” – egy magyar szemtanú videóval számolt be a 24.hu-nak a horvátországi tűzvészről
- 20:02 A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 14.
- 19:52 97. perces dráma az NB I-ben, a Vasas nyerte az újoncok rangadóját
- 19:24 Meghalt egy 19 éves bringás, amikor egy jármű hajtott a versenyzők közé
- 19:13 Letartóztatták a 43 eltűnt mexikói diák ügyének egyik kulcsszereplőjét, a volt kormányzót
- 19:05 Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót
- 18:43 Fradi-drukkerekre támadtak, őrizetbe került két lengyel szurkoló
- 17:57 Kegyelmi ügy Csádban: Elengedték a 25 éves börtönbüntetését töltő miniszterelnököt
- 17:55 Magyar Péternek természetes közege a válságkezelés, de hova tűnt Orbán Viktor?
- 17:44 24 órán belül a második vonat siklott ki Angliában: a csütörtöki esetnek a rendkívüli meleghez lehet köze
- 17:11 Fennakadások a Vidi eladásánál, nem biztos, hogy azé lesz a klub, aki a pályázatot nyerte
- 16:59 Egy ember meghalt az Omis környéki tűzvészben
- 16:41 Milák Kristóf edzője: Amit ezen az Eb-n mutatott Kristóf, kissé paradox helyzetet hozott
- 11:29 „A tanár az első fiún demonstrálta, hogyan kell a tarkóra ütni, majd felszólította a lányokat, hogy a sorban álló fiúkat jó erősen üssék meg”
- 10:11 Kapitány István kirúgta a Posta-vezért
- 11:00 Havasi Bertalan elárulta, elmegy-e Orbán Viktor Magyar Péter paksi tájékoztatójára
- 09:03 „Ez az ország történetének egyik legsúlyosabb erdőtüze” – több életveszélyes sérültje van a horvát erdőtűznek
- 12:49 Meglepő, milyen változásokhoz vezet a testben néhány hétnyi hús- és tejmentes diéta
- 15:14 Netanjahu: Nagy-Britannia az első atomfegyverrel rendelkező iszlám köztársaság
- 14:24 Jelentősen emelkedik az üzemanyag ára szombaton
- 14:26 Benzinnel lelocsolták és felgyújtották a több mint 400 éves Basafát Nagykőrösön
- 13:20 Elfogatóparancsot adtak ki Novák János ellen
- 06:40 Erdőtűz tombol a horvát tengerparton, több száz lakost és turistát kellett kimenekíteni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
