A hazai gazdasági rendszerváltás egyik leglátványosabb jelensége a piacon lévő gazdálkodók számának viharos növekedése volt. Az új belépők természetesen nem feltétlenül újonnan született vállalkozások voltak, ám – az információs csatornák, rutinok összekeveredése miatt – a szétbomlással, kivásárlással keletkezett cégek is többé-kevésbé ekként jelentek meg a piacon. Ezért is fontos annak áttekintése, hogy a vállalkozás elkezdéséhez szükséges információs csatornák miként képesek hozzájárulni a sikeres kezdéshez. Cikkünk másik témája egy olyan piac-szimulációs modell, amely látványosan mutatja be azon kulcstényezők szerepét, melyek léte vagy hiánya alapvetően befolyásolja a piacgazdaság folyamatban lévő strukturálódását. A két témát közös konklúziójuk köti össze: az egészséges gazdasági fejlődésnek elengedhetetlen feltétele a gazdasági információk léte, áramlása, szabad hozzáférhetősége.
A versenyképes gazdaság kialakításához biztosítani kell, hogy az egyes piacokra vonatkozó releváns információkat a piac érintettjei birtokolhassák. Ezzel lehet előmozdítani, hogy a belépők megalapozott üzleti tervek alapján kezdjék meg tevékenységüket. Ez természetesen nem garancia a sikerre, de megóv a súlyos félreértésen alapuló vállalkozásoktól, az ezekkel járó pénzügyi veszteségektől, valamint a gondoskodó állam felé történő eszmei visszafordulástól.
Az 1989-90-es politikai rendszerváltozás egyik negatív hatása pontosan abból fakad, hogy a társadalom többsége távolról sem rendelkezett elégséges információval arról, vajon a gazdaságban milyen jellegű folyamatok megindulása, felerősödése várható, s milyen típusú magatartásforma válik kívánatossá és sikeressé. A meglévő vállalkozások tehát versenyelőnnyel bírtak, mivel már az induláskor rendelkeztek a piac várható méretére, szükségletére, viselkedésmódjára vonatkozó alapinformációkkal.
Az információ a versenyképességre elsőként tehát úgy hat, hogy hiányában az induló vállalkozások esélyei kisebbek. Kérdés, miféle információk hiányáról beszélünk, illetve ezen hiányok pótolhatók-e vagy sem, s amennyiben igen, akkor ki által.
A verseny információigénye
Az első információs bázis a saját információk rendszerezése; annak eldöntése, hogy a piacra belépni szándékozó rendelkezik-e azon adottságokkal, melyek esélyessé teszik jelenlétét a megcélzott területen. Ezen bázis létrejötte csakis az adott személyek egyéni képzettségéből fakadhat: ez az egyik pont, ahol az információ versenyképességet befolyásoló szerepe kötődik az oktatáshoz. A gazdasági átmenet rendkívüli veszteségeinek jelentős része kétségtelenül a tervgazdaság oktatási rendszeréből fakadt – nem annak ideológiai elkötelezettsége vagy színvonaltalansága miatt, hanem azért, mert szinte teljes egészében mellőzte a közhasznú gazdasági ismeretek tanítását. Az oktatási rendszer olyan irányú bővítése szükséges tehát, melyben a mindennapi gazdasági ismeretek kellő súllyal képviseltetnek.
Az életképes vállalkozásindításhoz szükséges információk következő köre az adott tevékenységre vonatkozik. A tevékenység technikai háttere, technológiai információs bázisa hagyományosan erős pontját jelentette a hazai menedzsmenteknek a rendszerváltás előtti időkben is. Ez a műszaki képzés tartósan magas szintjének elismerését mutatja, s nem kizárólag a hagyományos műszaki, mérnöki területeket foglalja magában, de a XXI. században várhatóan élenjáró technológiák (mikroelektronika, robottechnológia, biotechnika) oktatását is. A termelési, technológiai információk áramlása, elérhetősége az elmúlt években számottevően nem romlott, legfeljebb esetlegessé vált. Az ezeket szolgáltató, “állami finanszírozású” alaprendszer működése folyamatos volt. Ezen információk természetszerűen stabilabbak, időállóbbak, ezért az eléréssel kapcsolatos nehézségek nem perdöntőek a versenyképességgel kapcsolatban. A probléma ugyanis általában nem az ötlethiány, hanem a megvalósítás megszervezése, hiszen ez a leginkább idő- és tőkeigényes fázis.
A tevékenységre vonatkozó információ másik szála a gazdálkodási folyamatban keresendő. A piacra lépés viszonylag elkerülhetetlen eleme volna az adott szektor közgazdasági elemzése. Az ezzel kapcsolatos információs lehetőségek azonban nálunk ma meglehetősen szegényesek; lehetséges forrásaik a statisztikai adatbázisok, az érdekképviseleti szervek adatgyűjtése és a vállalkozások korábbi tapasztalatai. Ez az információs vákuum a cégalapítások jelentős részét eleve rossz irányba indítja el – ebből is fakad a gazdasági szereplők körének túlzott változékonysága, kicsiny túlélőképessége. E vákuum kialakulása részben az állami irányítás szerep-bizonytalanságából, részben a vállalkozói kör érdekérvényesítéséből fakad. Az elmúlt évek során e folyamatok szerencsétlen módon erősítették egymást, s mára a helyzet rendkívül negatív szinten stabilizálódott, s kevés a remény arra, hogy a nemzetgazdasági, szektoriális piaci információk korrekt, reális elérhetősége kialakuljon.
A tökéletlen piac szimulációja
A magyar gazdaság jelenlegi átmeneti periódusában furcsa jelenségek tömegével találkozhatunk, amelyek a de jure létező szabadpiaci gazdaság alapelveit látványosan sértik, mindennapi észjárásunknak azonban kevésbé mondanak ellent.
Mi lehet ezen ellentmondás forrása? Lehetséges, hogy észjárásunk kevéssé szigorú, netán oly speciális vidéken élünk, ahol minden másképp, fordítva, illetve esetlegesen történik? (Ez utóbbi volt a hetvenes, nyolcvanas évek tipikus értelmiségi attitűdje.) Jelen írás egy olyan harmadik értelmezés körvonalait igyekszik bemutatni, mely az “elmélet” alapelveit tiszteletben tartja, de kezelésüknél megenged oly mértékű “puhítást”, melyet a való világban tapasztalunk (ezért nem a “következetesség”, hanem a “realitás” szóval jellemezhető).
A munka inspirációját végső soron Kornai János Anti-equilibrium című, 1971-ben megjelent munkája adta, mely hasonló ars poeticával született, s jutott el az “antitézis”-ig. A műben Kornai kifejti az általános egyensúlyelmélet általa kiszűrt 12 axiómáját (lásd külön). Mi a feltételezések értékeléséhez nem elméleti, hanem gyakorlatias eszközöket használunk. Módszerünk lényege, hogy a fenti feltételezések közös részének megfelelő számítógépes szimulációt alkalmazó programok futásán követjük nyomon a “normális” egyensúlyi gazdaságot, majd egyes feltételezések “gyakorlatiassá tételével” puhítva a paraméter-rendszert, ismételjük a futásokat.
Szimulációs programjaink is meggyőzően bizonyítják, melyek azok a kulcsparaméterek, amelyek hiányában nem keletkezik növekedőképes, hatékony piacgazdaság. (Ezen hiányok fennállását egyébként empirikus részkutatásaink is igazolták.) Az érdekesebb, “zavart okozó” paraméterek közül a stabil, szerves fejlődés és a gazdasági tolerancia hiánya, valamint a tőkehiány, a reakciósebesség, a gazdasági etika és az információáramlás tökéletességének szerepe emelhető ki (lásd külön írásunkat).
A nulladik axióma
A magyarországi átalakulás eddigi története bebizonyította, hogy rendkívül sok vállalkozás megbízhatósága igen kérdéses. A bizalomnak, a korrekt piaci magatartásnak a hatékony piacgazdaság működéséhez való hozzájárulását világhírű közgazdászok egész sora elemezte. Az antropológiai, szociológiai kutatások fényében közhelyszerűnek is tűnhet az a megállapítás, hogy egy közösség nem maradhat fenn stabil normarendszer, s az azt közvetíteni képes kultúra nélkül.
A bizalom megingása akkor válik hatékonysági versenytényezővé, ha a gazdasági tranzakcióban részt vevő felek hosszabb távú együttműködését akadályozza. A kiszámíthatatlanság természetesen a lehetséges és tényleges gazdasági partnerek helyzetét is negatívan befolyásolja. Az az instabilitás, melyet e tényező visz a gazdaság fejlődésébe, rendkívül erőteljes, s jól magyarázza azt a jelenséget, mely szerint a gazdaságon belüli differenciálódás felerősödik. A szereplők számára ugyanis megnő a megbízhatóság mint kulcsparaméter szerepe.
A fentiek alapján elméleti eredményként a Kornai-féle axiómarendszer kiegészítése adódik. A nulladik axióma így hangozhat: A gazdaság szereplői általában és szabályszerűen igazat mondanak.
Lássunk most néhány, számítógépes szimulációra épülő példát a kulcstényezők szerepére vonatkozóan. A rendszer alap-paramétereit viszonylagos életszerűséggel úgy állítottuk be, hogy az alapesetben képes legyen egy ciklikusan, de szabályszerűen és dinamikusan növekvő gazdaság képét mutatni. A paraméterek közül – egymástól függetlenül – kettőt kezdtünk módosítani: az első az informáltságra, a második pedig a megbízhatóság mértékére vonatkozik.
Ha a 100 százalékos informáltságra vonatkozó feltételt puhítjuk, akkor a gazdaság dinamikája megtörik (lásd a grafikont). Ez azt jelenti, hogy van olyan határpont, ahol stagnálás áll elő, ez alatt pedig nincs esély a gazdaság egészének fellendülésére. Az ábrán a “volumen” mutató a vállalati populáció számosságát, a százalékok pedig az információ teljességét, illetve hiányát jelölik.
A másik kísérletnél – az igazmondás szerepét vizsgálva – a “hazugok” arányát változtattuk. Szimulációs programunk szintén elég egyszerűen jeleníti meg a tényezőt: minden szereplőhöz egy 0-1 érték is tartozik, mutatva, hogy egy adott ajánlat komoly volt-e vagy sem (az ötletért köszönettel tartozunk Zsolnai Lászlónak). Ez az érték kibővíti a tönkremenés esélyeit, mert ezután már nemcsak akkor marad üzlet nélkül egy szereplő, ha előnytelen árat kínál, vagy jó árat mond, de nem talál partnert magának, hanem akkor is, ha jó az ár, s van partner is, ám az szélhámos.
Ha az axióma teljesül (minden ajánlat komoly), akkor előállhat egy vonzó fejlődési pálya. Ha az életszerűség okán az ügybe belekeverjük a “nem megbízható egyedek aránya” paramétert, akkor az össz-gazdaság fejlődése megtörik, lassul. Itt is van olyan küszöbérték, amelyik felett nem lehetséges a növekedés: a programrendszer paramétereit tekintve ez 40 százalék hazugnak felel meg. A legfontosabb tanulságot azonban nem ez, hanem a “40-” vonal jelenti. Ez azt a fejlődést mutatja, amikor a csalók száma szintén 40 százalék, ám azokat a második kiderült hazugságuk után kizárjuk a piacról.
Ezt a két területet azért emeltük ki, mert olyan ügyekről van szó, ahol létezhet gyakorlati megoldás: akinek fontos a magyar gazdaság egészséges fejlődése, az ezen területen tett lépésekkel előmozdíthatja ezt. Az információ áramoltatására az államtól kezdve, az önkormányzatokon keresztül a szakmai klubokig sok minden alkalmas lehet. A piacon uralkodó normák tekintetében a vállalkozások önszabályozásának van kitüntetett jelentősége. Az egyes iparágak ugyanis (normális esetben) érdekeltek abban, hogy a fogyasztók bizalommal legyenek irántuk. A bizalom megszerzéséhez – és még inkább megtartásához – azonban arra van szükség, hogy a hosszú távon működni kívánó vállalkozások kirekesszék maguk közül a “potyautasokat”. Ha a piaci szereplők nem képesek erre, nyilván az állami beavatkozás veszélyét erősítik. Az iparági önszabályozás egyébként már hazánkban is megindult. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy a legnagyobb számban éppen a fogyasztói bizalom szempontjából legérzékenyebb iparágakban – például a pénzintézeteknél, az ingatlanforgalmazóknál vagy a reklámvállalkozásoknál – találjuk a már kialakult szerveződéseket.
(A szerzők a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem vállalatgazdaságtan tanszékének munkatársai)
