Az EU év végi döntésével Csehországot, Észtországot, Lengyelországot, Magyarországot, Szlovéniát és a török probléma miatt problematikus Ciprust jelölte meg olyan államokként, amelyek az első menetben potenciális tagokként jöhetnek szóba. A körből még a két „leggazdagabb”, Szlovénia és Csehország is csak az egy főre jutó GDP EU-átlagának 60, illetve 55 százalékát éri el. (A legszegényebb EU-tagállam Görögország egy főre jutó GDP-je az uniós átlag 66 százaléka.) Ez önmagában is magyarázza a kedvezményezett EU-tagállamok és régiók korábban említett törekvéseit a keleti kiterjesztés lassítására. Maga az unió sem mutat nagyvonalúságot, ami különösen kereskedelempolitikájában mutatkozik meg. Az integráción kívüli fejlett ipari országok EU-ba irányuló exportjának 10,4 százalékát terhelik nem tarifa jellegű akadályok. Ez az arány a lengyel export esetében 32 százalék, a magyart illetően pedig 37 százalék. Mindez arra mutat, hogy a kiválasztott országok gazdasági teljesítményének – a cseh válság dacára is – joggal várható javulása ellenére Brüsszelt hidegen ésszerű gazdasági számítások fogják vezérelni a lassan megkezdődő csatlakozási tárgyalások során. Ezt a merevséget nyilvánvalóan nem csökkenti, hogy az elmúlt esztendő második felét szinte teljesen beárnyékoló ázsiai krízis a viszonylag kevésbé érintett európai integráció országainak figyelmét is fokozott mértékben köti majd le – különös tekintettel annak oroszországi következményeire.
