A kisebb cégek számára “kitalált” kedvezményes hitelprogramok közül máig a német Kreditanstalt für Wiederaufbau által finanszírozott és a Magyar Fejlesztési Bank által szervezett Kis- és Középvállalkozói Beruházási Hitelprogram (KVP) a legismertebb. Az 1996-ban indult program célja a vállalkozások hosszú lejáratú beruházási hitelhez juttatása, jóformán bármilyen technológiai, termék- vagy infrastruktúrafejlesztés, illetve jelentősebb privatizáció megvalósítása érdekében (eltekintve a növénytermesztési, állattenyésztési, bányászati, valamint kohászati beruházásoktól). A hitelt olyan, legfeljebb 500 fős cégek igényelhetik, amelyekben az állami tulajdoni arány nem magasabb 25 százaléknál. További kívánalom, hogy lehetőleg a banki tulajdon se legyen magasabb egynegyedes aránynál, külföldiek pedig ne birtokoljanak többet 50 százaléknál. Az igényelhető hitel maximális összege 4 millió német márka (vagy annak forint-ellenértéke); a beruházás finanszírozása során legalább 25 százaléknyi saját erő is szükségeltetik. A futamidő maximum 10 év, 2 év tőketörlesztés nélküli türelmi idővel. A márkában felvett hitel fix kamatozású; a forinthitel után jegybanki alapkamat plusz 2,0-2,5 százalékot kell fizetni, s emellett további elismert banki költségek (projektvizsgálati díj, értékbecslési szakvélemény készítése és hasonlók) megtérítése is felmerülhet. Az MFB tájékoztatása szerint a hitelprogramban a Credit Lyonnais Bank, a Creditanstalt, az Európai Kereskedelmi Bank, a Konzumbank, a Mezőbank, a Postabank, a Rákóczi Bank, a Takarékbank és a Volksbank vesznek részt.
- 12:58 Új évaddal folytatódik a Kőgazdag fiatalok
- 12:58 Négy év börtönt kértek a férfire, aki megverte tornyosnémeti volt polgármesterét
- 12:57 Újrakezdődik a per a 24.hu és Orbán Viktor között
- 12:53 Mától új főtitkára van a NATO-nak
- 12:46 Újabb felszámolás a Dunaferrnél, az NGM szerint a kormány mindent megtett a Vasmű megmentéséért
- 12:40 Deutsch Tamás az összes EP-képviselőt levélben tájékoztatja Magyar Péter mentelmi ügyéről
- 12:35 Kiderült, mi alakítja ki Szibéria rejtélyes krátereit
- 12:24 Megszületett Logan Paul és Nina Agdal első közös gyereke
- 12:18 Extraprofitadó: a kormány csökkentené a biztosítók terheit
- 12:08 Ez lehet az elmúlt 150 év legszorosabb elnökválasztása, és csak néhány államon múlik az eredmény
- 12:06 Orbán Viktor: Jimmy Carter kivételes helyet foglal el a magyarok szívében
- 12:05 Videón az űrruha, amelyben a Holdra lép az első kínai
- 12:01 Orbán Viktor szabad bejárást kapott a Sándor-palotába
- 11:52 Máris lett következménye az Atlético-drukkerek dobálózásának
- 11:47 A Kísértés: Miután a lányok villájában ismét felvillant a hűtlenséget jelző gömb, Brigi válaszul megcsókolta Mátét
- 04:10 Százéves lett a legjószívűbb amerikai elnök
- 11:15 Ismét vásárlás nélküli pénzlevonásokról számolnak be Apple felhasználók
- 07:00 Versenyképesség: a kkv-k céljai helyett az állami feladatok ellátására mehetnek az EU-s források
- 03:33 Kézilabdázók mentették ki a szurkolókat a kigyulladt buszból
- 20:03 Farkasházi Réka édesapját ugyanazzal a betegséggel diagnosztizálták, amivel Karsai Dániel küzdött
- 06:18 Izrael megkezdte a szárazföldi műveleteket Libanonban
- 09:45 Az 56-os lyukas zászló lett a Tisza Párt jelképe
- 08:26 Szentkirályi és Vitézy erősebb rendőri jelenlétet akar Budapest egyes részein
- 10:48 A Kísértés: Négy kísértőnek távoznia kellett a szigetről
- 08:52 GKI: a CSOK inkább ártott, mint használt, felnyomta az építőanyagok és ingatlanok árát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!