Gazdaság

KÖRNYEZETVÉDELMI IRÁNYÍTÁSI RENDSZER – Lassan zöldül

Meglehetősen nehezen pörög fel hazánkban az ISO 14000-es környezetirányítási rendszert tanúsító okiratok piaca. A tavaly tavasszal a Figyelőnek még optimistán nyilatkozó szakértők ma már inkább csak az év második felében számítanak az efféle tanúsítványok gyarapodására.

Ma tíz körülire teszik a környezetvédelmi irányítási rendszer (KIR) követelményeinek eleget tett hazai vállalatok számát. (A bizonytalanság abból fakad, hogy a cégek a minősítés megszerzését nem kötelesek bejelenteni.) További 30-40 szándéknyilatkozat már megszületett, s 15-20 beadványt várhatóan még az idén el is bírálnak majd.

A hazai menedzserek környezeti igényessége az elmúlt tíz évben jelentősen átalakult – vélekedett Klász László, a Szenzor PE környezetvédelmi üzletágának igazgatója. A KIR bevezetésének szükségessége éppen ezért leginkább a vezetésnél jelentkezik, de támogatásra talál az alkalmazottak körében is. A legfrissebb tanúsított, a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. várhatóan február elején veszi át az ISO 14001-es rendszert igazoló okiratot. Majerusz László, a társaság környezetvédelmi irodájának vezetője a szisztéma beindításának egyik legfontosabb motiváló tényezőjeként szintén a vezetés elkötelezettségét emelte ki. Mivel a borsodi régió elhíresült környezetszennyezéséről, a cégnél hagyományosan figyelemmel kísérik a környezeti hatásokat. Az elmúlt két évben megkezdték az előkészítési munkákat – eddig közel 1,5 milliárd forintot költöttek a technológia fejlesztésére.

A legfőbb motiváló erőt persze mégiscsak a piaci igények jelentik. A minőségbiztosítási rendszerek megszerzését kierőszakoló beszállítói és vevői kör remélhetőleg hamarosan ráébred a környezeti tényezők tiszteletben tartásának fontosságára is, s beindít egy, az ISO 9000-es szabvány bevezetéséhez hasonló hullámot. Természetesen itt a helyzet bonyolultabb. A tanúsítások során ugyanis nem valamilyen előírásoknak megfelelő állapotot bírálnak el, hanem – az ok-irathoz kapcsolódó elvárásoknak megfelelően – állandó technológiai megújítást igénylő, és már kezdetben is beruházásokkal járó folyamatot certifikálnak. Ez pedig nagyobb felelősséggel jár a vállalatok számára.

Az igényekkel már nem is lenne baj, a képesség azonban nem mindig adott. Garabuczi Imre, a Mertcontrol rendszertervezési osztályvezetője is ezen a ponton látja a legtöbb nyitott kérdést. A vállalatok pénztárcájából egyelőre csak a környezetvédelmi bírságok kifizetésére futja, a rendszer előkészítéséhez és fenntartásához szükséges összegekre már nem. Nagy Gyula, a TÜV Rheiland vezető környezetvédelmi auditora szerint azonban sok vállalat téved, amikor azt gondolja, hogy a bonyolult előírási megkötéseket képtelen lenne finanszírozni. A rendszer bevezetése egy környezetvédelmi biztos kijelölését, és egy iroda létrehozását írja elő. Ezek elsődleges funkciója, hogy felmérjék az adott cég KIR-követelmények szerinti helyzetét, s ez általában csak kisebb beruházásokat igényel. Sokan hiszik azt is, hogy az ISO 14001 tanúsítványt csak a környezetszennyezésben élen járó cégeknek célszerű megszerezniük. A KIR azonban nemcsak a környezeti károk mértékét kívánja korlátozni, hanem a környezetre kevésbé ártalmas vállalatoktól is felelősségteljesebb magatartást kíván meg. Igaz ugyanakkor, hogy a rendszerre való felkészítésnek önmagában is magas a költsége: közel másfélszerese az ISO 9000-es rendszerek bevezetésénél megszokottnak, s az 5 és 10 millió forint közti sávban mozog.

Az okirat megszerzése nem zárja le véglegesen a folyamatot, mert a környezetvédelmi elvárások betartása mellett egyéb feladatokat is deklaráltak. A tanúsító cégnek például félévente, évente kontrollálnia kell a három esztendő elteltével megújítandó rendszer működését, kiegészítve a környezetvédelmi felügyeletek munkáját. A rendszer ezen felül objektív – a lakosságot, a helyi önkormányzatot, és a hatóságokat egyaránt kielégítő – tájékoztatást követel meg a tanúsított vállalattól. E cégek cserébe bekapcsolódhatnak a tavaly nyár elején alakult Magyarországi Tanúsított Cégek ISO 14000 Fórumának munkájába, kicserélve tapasztalataikat, s segítve a még felkészülés előtt állókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik