A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint folyamatosan emelkedik a bevételük anélkül, hogy a jegyár az inflációt meghaladó mértékben nőtt volna, ez az elsőajtós felszállási rend bevezetésének is köszönhető, ezért szükséges annak további járatokra való kiterjesztése.
A BKK ezt kedden közölte az MTI-vel, miután a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) múlt pénteken közleményében azt írta: az elsőajtós felszállási rendszert átgondolatlanul, elhamarkodottan és egyeztetés nélkül erőltették rá a járművezetőkre, ezért azonnali vizsgálatot követelnek.
Finomítják a rendszert
A központ álláspontja szerint Európa számos nagyvárosában, így Londonban, Párizsban, Berlinben is évtizedek óta így járnak a buszok, az extrém nagyságú forgalmat lebonyolító útvonalakon közlekedő csuklós autóbuszok kivételével az elsőajtós felszállási rend tapasztalatai mind az utasok, mind pedig az üzemeltetők részéről kedvezőek.
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás
Hangsúlyozták, hogy a rendszer fenntartása és bővítése nemcsak a BKK, hanem a jegyüket vagy bérletüket megváltó, jogszerűen utazóknak is alapvető érdekük, tőlük sok pozitív visszajelzés érkezett e témában. A tapasztalatok szerint az új vonalakon néhány nap alatt megszokják az utasok, hogy csak az első ajtónál lehet felszállni a jegy érvényesítésével, a bérlet bemutatásával. A járművezetők képzésébe a szükséges tudnivalókat már az első, ilyen rendben működő járatok indításakor beépítették, ők az eladott jegyek után jutalékot kapnak.
Közölték ugyanakkor, hogy az elmúlt heti ellenőrzéseken kiderült: nagy hiányosságok vannak a jegy- és a bérletvizsgálatokban. Az idén a kampányszerű ellenőrzés kivételével eddig 88 esetben összesen mintegy 1,4 millió forint értékű kötbért szabtak ki a szolgáltatókra az elsőajtós felszállás szabályainak betartásával kapcsolatos hiányosságok miatt. Jelezték, hogy a BKK a jövőben is vizsgálja és finomítja a rendszert, hogy az ellenőrzéshez megfelelő feltételeket és körülményeket biztosítson.
Ellentétes állítások
A KKDSZ pénteki közleményében azt írta: a BKK alapos szakmai előkészítés nélkül vezette be az elsőajtós felszállási rendszert, arra kényszerítve a járművezetőket, hogy a biztonságos közlekedés és a menetrend pontos betartása mellett a jegyeket, bérleteket is ellenőrizzék, és az ő felelősségük legyen kiszűrni a hamisakat is a mintegy ötvenféle legális utazási okmány közül.
Az ügyben az Index is megkereste a BKK-t. A központ a hírportálnak azt írta: a járművezetők már évek óta ismerik az elsőajtós felszálláshoz kapcsolódó elvárásokat, és mind az újakat, mind a régi sofőröket kiképezték a feladatra. Az ellenőrzés a BKK szerint természetes folyamat, ami közédek, mivel így az árbevétel is nő és az utasok is elégedettebek, mert kevesebb bliccelőt látnak.