Az Egyesült Államokban – zömmel Floridában – lévő ingatlanok forgalmazásával foglakozó Mitropa U.S. Kft. határozottan érzékeli a tengerentúli ingatlaneladások idei felfutását. Czibere Ilona ügyvezető igazgató szerint az amerikai ingatlanok iránt érdeklődők köre más, mint a spanyolországi üdülőket vásárlóké. Az ő ügyfeleik – cégek és magánszemélyek egyaránt – általában befektetési szándékkal vásárolnak, s legkevesebb 20-30 millió forintos megtakarításhoz keresnek jó befektetést. Akadnak persze olyan vevők is, akik csupán saját nyaralásuk változatosabbá tételére vesznek Miamiban üdülőt. Az eladásra kínált lakások választéka 30 ezertől 300 ezer dollárig terjed, a magyarok általában a 100 ezer dollár körüli értékű ajánlatokat keresik. Elegendő a vételár 20-40 százalékát letenni, a többire akár 30 éves futamidejű kölcsönt is adnak az amerikai bankok, évi 8-9 százalékos kamatra a megvásárolandó ingatlan fedezete mellett. Fix, vagy akár változó kamattal is köthető a hitelszerződés, és a hasznosítás – a törlesztés, valamint a fenntartási költségek fedezése mellett – még jövedelmet is termelhet. A vevő választ, hogy a törlesztés alatt évente csak egy-két hetet akar eltölteni az ingatlanban, vagy hosszabb időt. Mindez gyorsan, kiforrottan és biztonságosan lebonyolítható akár a tulajdonos távollétében is, hiszen az igazgató szerint Floridában külön „iparág” alakult az ingatlanhasznosításra.
- 05:58 Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
- 03:33 „Egyedülálló élménytől, ismertségtől fosztottak meg minket” – csalással ütötték el a magyar 3x3-as kosárválogatottat az olimpiától
- 23:47 A Bayern megégett Norvégiában, Sallaiék ellen fordított a Barca
- 23:27 Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
- 21:51 Ez történt 2026. október 13-án
- 21:41 Oroszország ellen az eddigi legnagyobb szankciós listát fogadták el, Ukrajna haladhatott az EU-csatlakozás útján
- 21:19 Itt az újabb szenzációs BL-siker a korábbi DVTK-edzővel
- 20:46 Nagyot esett egy nap alatt a Mészáros-cég részvényeinek értéke
- 20:45 Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
- 20:35 Jól sikerült Leó pápa műtétje
- 20:17 A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát
- 20:10 Balavány György: Kedves Nézőink, maradjanak velünk, az esti műsor: Az állam gyilkol!
- 20:04 Hegedűs Zsolt: A várólistacsökkentés eredményétől függően kapnának plusz pénzt a kórházak
- 19:43 Nem lehetnek magyar szurkolók Tbilisziben
- 05:00 Kihirdették a győzteseket: szívszaggató 2026 legjobb természetfotója
- 20:17 A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát
- 14:43 Készüljön: óránként akár 15 hullócsillagot is láthat ezen a hajnalon
- 14:49 Elutasították a fellebbezését, rács mögött marad Hankó Balázs
- 17:10 A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába
- 14:59 Újra praktizálhat Völner Pál
- 16:08 Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy testnevelés órán összeesett soproni középiskolást
- 15:29 Újra letartóztatásba került a Jeszenszky Gézára és feleségére kalapáccsal támadó merénylő
- 13:35 Közleményt adott ki a Wizz Air a powerbankek miatt
- 13:43 Gyanúsítottként hallgatták ki a Ripost volt munkatársát Mártha Imre megfigyelési ügyében, Ómolnár Miklósra vallott
- 21:41 Oroszország ellen az eddigi legnagyobb szankciós listát fogadták el, Ukrajna haladhatott az EU-csatlakozás útján
