Korántsem az utolsó pillanatokban bevetett választási fogásnak kell tekinteni a kormányalakításra készülő párt azon szándékát, hogy az egyénen alapuló adózás mellett a családi jövedelemadózásra is mód nyíljék. Noha tény, hogy a Fidesz-MPP megbízásából a Privatizációs Kutatóintézet által készített tanulmányban – a személyi jövedelemadó (szja) címszó alatt – egyetlen árva szó sem található az ez irányú változtatási szándékokról, a szintén narancsos jelképpel ellátott Szabadság és Jólét című másik kiadványban már annál inkább. Márpedig a választások óta eltelt napokban immár több téma vonatkozásában is ez utóbbi bizonyult hivatkozási alapnak. Emellett szja-fronton a koalíciós társ szerepére leginkább esélyes Független Kisgazdapárt is változtatásért kiált.
Ezt megelőzően, 1996 tavaszán egyébként a legkomolyabb formában éppen a fiatal demokraták szorgalmazására került szóba e lehetőség bevezetése. Olyannyira, hogy a pénzügyminiszteri székben Bokros Lajost akkortájt felváltó Medgyessy Péter első intézkedései között rögvest megvizsgáltatta, érdemes-e zöld utat adni a családi jövedelemadózásnak (Figyelő, 1996/25. szám).
Az szja-rendszer egyik legnagyobb hibájának ugyanis a Fidesz-MPP-nél azt tartják, hogy nem veszi figyelembe: a jövedelmeket az emberek egyénileg szerzik meg, de a családban költik el. Elsősorban azt vetik a távozó kormány szemére, hogy az szja-kedvezmények köréből kiiktatta a gyermekek és más eltartottak számát. Ezért az új kabinet vezető ereje első lépésként már 1999 januárjától javasolni kívánja az Országgyűlésnek, állítsák vissza az eltartott személyek – gyermekek, nem dolgozó házastárs vagy idős beteg rokon – utáni adókedvezményt. (A Horn-kormány egyébként egyszer már beterjesztett egy hasonló értelmű javaslatot, ám akkor a parlamenti többség – bizonyos szakértők szerint igen helyesen – inkább a családi pótlék emelését választotta.)
Csak később – vagyis a jövő évtől még szinte biztosan nem – tennék lehetővé a házaspároknak, hogy válasszanak: egyénenként vagy családosan összegzett jövedelmeik után róják-e le éves adójukat. Ám a lapunknak nyilatkozó szakértők is megerősítették azt az – amúgy a Fidesz-MPP programjában is vázolt – összefüggést, miszerint a családi jövedelemadózás haszonélvezői elsősorban nem az alacsony összkeresetű famíliák. A fiatal demokraták által favorizált úgynevezett splitting rendszer (lásd külön) ugyanis azon pároknak kedvez, akiknek a jövedelme lényegesen eltér egymástól – például egy magas beosztású vállalati vezetőnek és háztartásbeli házastársának. Hiszen a jobban kereső fél adója így többel csökken, mint amennyivel a társáé emelkedik.
A Franciaország mellett a maga teljességében jelenleg csupán Luxemburgban működő effajta adózási rendszer hátrányának éppen ez róható fel. Vagyis az, hogy – az általános közhiedelemmel ellentétben – nem az egyedülállók rovására, éppen ellenkezőleg: a családok között mehet végbe egészségtelen mértékű arányeltolódás. Nem véletlen, hogy világszerte viszonylag kevés kormányzat tette lehetővé e szisztéma választását. Az európai országok többségében (30 megvizsgált országból 16-ban) adózási szempontból nem kezelik külön az eltartott családtagokat.
Tény, hogy már az is komoly fejtörést okozhat, hogy ezen adózási szempontból egyáltalán ki is számítson családtagnak: vajon csak az apát, az anyát és a gyermekeket vegyék-e egy kalap alá, vagy nyugodtan kalkuláljanak az ugyanazon lakásban élő egyéb rokonokkal is. Az év közben a családhoz “csatlakozó” újszülött számbavétele pedig már rávilágít arra, milyen kényes adminisztrációs igényeknek kell megfelelni. A hatóságok például esetenként nehezen tudják ellenőrizni, vajon a bevallásban közösen szerepeltetett családtagok valóban egy fedél alatt élnek-e. (S akkor még nem beszéltünk arról az “újkori” alkotmányossági problémáról, hogy a közös vagyonnyilatkozat egyesek személyiségi jogait sértheti, mondván: mi köze van az egyik házastársnak ahhoz, mennyit keres a másik). Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a központi büdzsé folyó bevételekből “él”; ezen megfontolásból például az szja-ból erre az évre előirányzott 610 milliárd forint 98 százaléka előlegként folyik be. A családi jövedelemadó rendszerénél viszont éppen az előleg levonása állíthatja megoldhatatlan feladat elé a munkáltatókat. Ehhez ugyanis az szükségeltetik, hogy az ezen formát választó családtagok külön-külön nyilatkozzanak a “közösbe” bevont személyek keresetéről. (A franciák ezt a helyzetet úgy hidalják át, hogy nem írnak elő adóelőleget, ám az ottani büdzsében az egész szja nem képvisel a honihoz hasonló arányt.) Az is bonyolítja a helyzetet, hogy mivel a családi adózás nem ismeri az adómentes jövedelem kategóriáját, a kapott családi pótlékokat, nyugdíjakat, valamint egyéb effajta anyagi forrásokat is be kell vallani.
A Fidesz-MPP által vezetett kormánynak azzal is számolnia kell, hogy a családi jövedelemadózás bevezetése kezdetben súlyos – a két évvel ezelőtti felmérés idején mintegy 80 milliárd forintra taksált – összeggel kurtíthatja meg a költségvetés bevételeit. A pótlás egyik formája lehet persze az adókulcsok növelése, de ez vélhetően éppen a változtatástól remélt előnyöket tüntetné el.
