A privatizációs folyamat befejezésekor mintegy 30 millió forintos vagyonhiányt mutattak ki a Papírker Rt. könyvvizsgálói. (Az eladó a Postabank Értékpapír Rt.-be beolvadó, vagyis közvetve állami kézben lévő Dominancia Rt.-ből, a menedzsmentből és az MRP-szervezetből álló hármas, a vevő pedig a svéd Stora társaság; a végleges vételárat még befolyásolhatják a vevő szavatossági igényei.) A vagyonhiány okait kideríteni hivatott tárgyalásokat a felek az elképzelések szerint még az idén megegyezéssel lezárnák; amennyiben ez nem járna sikerrel, választott bírósághoz fordulnak. A korábban a Papírkerben 49 százalékos tulajdoni hányaddal bíró Dominancia vezetője nem kívánt állást foglalni a kérdésben. Mindenesetre a menedzsment hajlik a kompromisszumra. A 21 százalékos tulajdonos MRP viszont ragaszkodik a szerinte még neki járó több mint 8,7 millió forinthoz. Az állásukból részben elbocsátott emberekből álló szervezet tagjai számára létkérdés, hogy visszakapják saját befektetett pénzüket. Egyikük jogi képviselője szerint a céget – az árfolyam- és kamatveszteségeken, illetve különféle garanciavállalási kötelezettségeken túl – a rendkívül kockázatos orosz rönkfaügylettel kapcsolatos követelések sújtották a leginkább. (A jogi képviselő véleménye egyébként az, hogy ha a privatizációval nem „táncolnak ki” ebből a kényes helyzetből, akár felszámolás sorsára is juthatott volna a cég.) Ezek a veszteségek éppúgy érintik a dolgozói szervezetet, mint az állami tulajdonost és a menedzsmentből alakult társaságot.
- 08:05 Úttisztítónak ütközött, meghalt egy 34 éves nő a XIX. kerületben
- 08:00 Több év után sikerült lefotózni Kína titkos űrrepülőjét
- 07:56 Magyar Péter nyolc miniszterrel utazott az első cseh-magyar kormányülésre
- 07:41 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:18 Orbán gratulált Netanjahunak, miközben teljesen bizonytalan, hogy ki alakíthat kormányt Izraelben
- 07:16 Mentővel vittek kórházba egy fiatalt, aki rosszul lett a neten rendelt Vapesolótól
- 07:16 Sportközvetítésekben is felbukkanhat Rónai Egon a Network4-en
- 06:57 Hideg, borús napok jönnek, még eső is lehet
- 06:32 Zavargás tört ki Madridban a halálos vasúti szerencsétlenség után, a kormányfő és a közlekedési miniszter ellen tüntettek
- 06:13 Magyar Péter: 35 milliárd forintos beruházást indít a Coca-Cola Dunaharasztiban
- 07:00 2026-ban ezek az ország legjobb kutyabarát helyei
- 06:00 Matolcsy György vagyonnyilatkozatai: irdatlan méretű elnöki bevétel vált köddé
- 06:00 Mesterségesen hozták létre a főváros egyik legértékesebb természetvédelmi területét
- 05:00 Mindenszentek 2026: mennyibe kerül és hol a legolcsóbb a krizantém?
- 04:10 Így halt meg Muhammad Ali
- 03:40 Így bukott el az Oszmán Birodalom
- 03:33 Az NB I sztárkéziseinek hazatéréséről pletykál a dán sajtó
- 19:50 Vizet is vinniük kell magukkal a kutyasétáltatóknak az I. kerületben
- 16:12 Saját fodrászt kér a börtönbe Hankó Balázs
- 19:28 Kerner Zsolt: Túlbecsültük Orbán és Vucic rendszerét
- 21:57 Radikális változásra szólította fel az ENSZ a leendő kormányt
- 23:22 Ligakupa: magyarjai nélkül, maratoni tizenegyesekkel jutott tovább a Liverpool
- 20:45 Forradalmi műtét a Szívklinikán: egy 20 éves férfi életét mentették meg
- 21:04 16 méteres öngól pecsételte meg az ETO sorsát a kupában
- 20:08 Állami vállalatok veszik át a Gondosóra programot a 4iG-től
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
