Egyes nyugat-európai szakértők úgy vélik: az eddig pénzügyi, illetve szakmai befektetőre nem talált állami távközlési vállalatoknak a közeli jövőben alig van esélyük arra, hogy felzárkózzanak az élmezőnyhöz. A közép- és kelet-európai térségben, úgy tűnik, sokan érzik: eljött az “utolsó óra”, nem habozhatnak tovább. Nyugati szomszédaink például most látták elérkezettnek az időt arra, hogy végképp megszabaduljanak a Telekom Austria 25,1 százalékos állami kézben lévő részétől. Az egyesek megítélése szerint 20 milliárd schillinget érő pakettért a nálunk már megtelepedett Ameritech és a magyar távközlés iránt kevésbé érdeklődő Telecom Italia verseng. Hoppon maradt viszont a RomTelecom 35 százalékos részvénycsomagjának megvételére hirdetett és a napokban zárult tenderén a szintén olasz STET, amely annak idején nálunk is hasonlóan járt. Nyertesként a görög Hellenic Telecommunication Organization nevű céget nevezték meg a benyújtott ajánlatok bírálói. (A görög vállalkozásról érdemes elmondani, hogy tavasszal vásárolta meg az örményországi állami vezetékes szolgáltató, az Armentel részvényeinek 90 százalékát; 20 százalékkal részesedik a szerb Telecom Srbijában; üzletrésze van az ukrajnai, illetve a jordániai távközlési hálózatot működtető társaságokban.) Szlovákiában újra nekifutottak a GSM 1800-as mobiltelefon-rendszer kiépítésének; várhatóan ez év vége körül írják ki a pályázatot és jövő nyár közepére teszik a hálózat kereskedelmi beüzemelését – ugyanúgy, mint nálunk.
Az Adam Smith Institute szervezte konferencia meghívottjai közt különleges vendégnek számít a cseh, a román, a lengyel, a bolgár és a magyar szaktárcák vezetőinek csapata. A sorban legfejlettebb ezek közül a cseh és magyar távközlés, amelyeknél a leendő európai uniós tagság, az ottani követelményekhez való alkalmazkodás immár a meghatározó kérdések közé tartozik. Ebből a szempontból pozitív körülmény, hogy a honi szektor gyakorlatilag egy évvel előbbre tart annál, mint amit az uniós csatlakozás követelményrendszere előír. A régiós élmezőnyt követő többiek részben még a privatizációs dilemmák előtt, vagy éppen e folyamat kellős közepén állnak.
Hogy az erőltetett menetben miként sikerül a lemaradóknak utolérni a térségbeli elitet, ma még kevesen tudnák pontosan megmondani. Minden azon múlik, hogy az egyes államok milyen ütemben tudják fejleszteni gazdaságukat. A kettő persze szorosan összefügg; infrastruktúra nélkül nincs gazdasági előrelépés, mint ahogyan a fordítottja sem képzelhető el.
Néhány szekció valamivel hálásabb témát: a technikai fejlődés lehetőségeit tűzte napirendre. Kérdés például, miként lehetne közösen kidolgozni olyan rugalmas és költséghatékony szolgáltatási, szerviz- és berendezésgyártási rendszert, amelyen belül a legoptimálisabban működtethetők a vezetékes, a mobil és a műholdas kommunikációs hálózatok. Az mindenesetre világos, hogy a következő években – talán a térségre vonatkozóan külön is – közös standardokat kell kidolgozniuk a szolgáltatóknak. És persze a legdrámaibb kérdések – mi lesz a közép- és kelet-európai térségben a következő évtizedben felszabadítandó távközlési piacon; milyen lesz a globalizált óriásvállalatok indukálta verseny; hogyan védhetők meg a még fejlődő szolgáltatók és a mögöttük álló távközlési berendezésgyártók, hálózatépítők – ugyancsak sürgős válaszokra várnak.
