Foci

A Loki pénteki vacsorája

Az OTP Bank Liga 2. fordulójának nyitányán a Debrecen idegenben lépte le a ZTE-t, a zalaegerszegi tréner csak annak örülhet, hogy túl vannak a DVSC-n.

A Zalaegerszeg-DVSC-TEVA mérkőzésen a vendég debrecenieknek a szünetig tudott problémákat okozni az vizes fű, illetve a hiányzók ellenére is hatékonyan védekező ZTE. A hazaiak ráadásul már az első percekben megszerezhették volna a vezetést, de kihagyták a lehetőséget. A csúszós pályán a szünetig több volt a szabálytalanság, mint a játék, és ez a hajráig nem sokat változott. A Debrecennek akkor sikerült gólokra váltania az előnyét, és megérdemelten nyerte meg második bajnokiját.

ZTE FC – DVSC-TEVA 0-2
Zalaegerszeg, Városi Stadion, 3186 néző, Vezette: Szabó Zs.
ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Kovács II G., Szalai, Varga R. (Horváth A. 36.) – Kamber, Sherif, Bujor, Hervás (Turcsik 62.), Stanisavljevic (Balázs 50.) – Turkovs. Vezetőedző: Csank János
DVSC: Novakovic – Nikolov, Simac, Mészáros, Korhut – Bódi (Yannick 17.), Varga J., Szakály P., Rezes (Bouadla 84.), Kulcsár T. – Coulibaly (Zahovaiko 86.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerzők: Kulcsár T. (77.), Yannick (79.)
Sárga lap:
Piros lap:


A mérkőzés összefoglalója:

Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője reális eredménynek tartja a kétgólos győzelmet, de azt a bevallotta, hogy a vizes pálya és a ZTE is megnehezítette a dolgukat.

„A csúszós pálya megtréfálta a játékosokat, sok labdát eladtunk emiatt, ritmustalan volt a játék. Ahogy az várható volt, a ZTE hazai pályán bekezdett, de szerencsére kihagyták a helyzetüket. A második félidőben már voltak lehetőségeink, végül a végén sikerült két gólt szereznünk, reális szerintem az eredmény. Kulcsár Tamás teljesítményét dicséret illeti, de a többiek is jól játszottak. a szünet után kifejezetten jól játszott, bártan felvállalta az egy-egyeket, de a többiek is remekül futballoztak” – értékelt a Loki trénere.

A zalaegerszegiek edzője, Csank János a rá jellemző velős nyilatkozattal zárta le csapata idei második vesztes meccsét.

„Hiányos volt a védelmünk, de így sem játszottunk rosszul, csak hát a Debrecen nagyon jó csapat. Jobban is megnehezíthettük volna a dolgukat, de nem sikerült. Kikaptunk, de legalább túl vagyunk a Lokin” – mondta Csank mester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik