Reálisan előremutató, ám óvatosan jövőépítő. Talán így lehetne összefoglalni azt, miként jellemezte a Pénzügyminisztérium az 1999-es költségvetési tervezetet. Ezzel talán csak még jobban felcsigázta az amúgy is igen élénk érdeklődést, amely a büdzsé elkészültét megelőzte. Sokáig kellett várni erre, hiszen – a hivatalos indoklás szerint – az önkormányzati választások miatt csúszott a munka. Ám így legalább a tb-alapok költségvetésével együtt tárgyalhatja a parlament, ami kétségtelenül előny.
Hogy megérte-e a várakozás, az csak akkor dől el, ha majd látszik, mi teljesül belőle. Az mindenestre imponáló, milyen magabiztossággal száll szembe a kormány a magyar és külföldi gazdaságkutatók prognóziscsökkentési kényszerével. A pénzügyi tárca továbbra is 5 százalékos növekedéssel számol, s bár ez messze van a korábban hangoztatott 7 százaléktól, így is jóval meghaladja a független szakértők várakozásait.
És éppen ez az óriási veszélye a büdzsétervezetnek; nem mindegy ugyanis, mennyivel nő a GDP. A kormányzati terv igazán figyelemre méltó, ezzel Magyarország a nem létező gazdasági növekedési világbajnokságon akár dobogóra is kerülhetne. Ám a presztízsnél sokkal fontosabb, hogy szükség is van az ilyen mértékű növekedésre a büdzsé megvalósításához. A Pénzügyminisztérium számait alapul véve: 1 százaléknyi GDP-bővülés 100 milliárd forintot jelent a magyar gazdaság egészére, az államháztartásban pedig 40 milliárdot. Attól csak kevesen tartanak, hogy a növekedést túlságosan pesszimistán látják a József nádor téren, s ezért a kormány jövőre azon fog vitatkozni, miként használja fel a keletkezett többletet. Sokkal nagyobb viszont azok tábora, akik szerint a tervezők túlbecsülték gazdaságunk lehetőségeit, s menet közben gondot okoz majd a hiányzó források előteremtése.
Járai Zsigmond és csapata alighanem szintén a kétkedők közé tartozik, még ha ezt így nem is mond(hat)ja ki. A pénzügyminiszter fogalmazásában: a külgazdasági viszonyok esetleges bizonytalanságai miatt szükség volt az óvatosság elvének érvényesítésére is a javaslat kidolgozásakor. Vagyis jobb félni, mint megijedni, s ezért a szaktárca azt javasolja, hogy egyes előirányzatoknál 1,9 százalékot zároljanak. Forintban kifejezve 40 milliárdról van szó, amelyből a központi költségvetés 33, a tb pedig 7 milliárddal veszi ki a részét. Erre a megfontoltságra mindenképpen szükség van, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a kormány bizonyos területeken kifejezetten költekező kedvű. Legalábbis ezt mutatja, hogy például átlagosan 25 százalékkal növekszik jövőre a központi költségvetési szerveknek szánt támogatási összeg.
Nem hiszem, hogy célszerű lenne azt firtatni, mely tárcáknak jut valóban sok, illetve melyek részesülnek kevésbé a büdzséből. Az a megállapítás, hogy a Fidesz-MPP belső köreihez tartozó miniszterek a tárcaközi egyeztetésekből az átlagosnál jobban jöttek ki, egyfelől igaz. Másfelől azonban nem véletlenül ülnek éppen azokban a bársonyszékben a legnagyobb kormánypárt prominensei. Ugyanazok a szempontok kaptak hangsúlyt a költségvetés megtervezésekor, mint a miniszteri kinevezéseknél. A közbiztonságot, a családtámogatást, a képzést és a vidékfejlesztést már a kormányprogramban is hangsúlyozták.
Ezek fontossága aligha vitatható. Kérdés azonban, megvan-e a háttere ezeknek a megemelt támogatásoknak. A kormány megígérte, hogy a már említett kiemelt fontosságú, a polgárosodást elősegítő területeken hamar látványos eredményeket fog elérni. A költségvetésből az derül ki, hogy a pénzügyminiszter ezen ígéreteknek a rabja, s csak reménykedni lehet, hogy a zárolási javaslat okán visszatartandó 40 milliárd forint elegendő lesz a nem várt hiányok fedezetére.
Járai azt mondta, az eddigi legjobb költségvetést terjesztette az Orbán-kormány a parlament elé. Én inkább úgy mondanám, ez eddig a legbátrabb büdzsétervezet. Csak aztán úgy ne járjunk, mint a közmondásbéli paraszt, aki kénytelen volt elismerni: a lova valójában nem bátor, hanem vak…
