Belföld

Egyelőre nem zár be a józsefvárosi piac

józsefvárosi piac (józsefvárosi piac, )
józsefvárosi piac (józsefvárosi piac, )

Néhány hetet nyerhetnek a józsefvárosi piac bérlői azzal, hogy megtámadták a bíróságon a bérleti szerződés felmondását, de a bezárásról szóló döntésen ez nem változtat – mondta Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a Négy Tigris piacon senki nem volt biztonságban, a kispénzűeket becsapták és a statisztikák szerint is számos bűncselekmény történt a területen, ezért kezdeményezte a VIII. kerületi önkormányzat a piac bezárását.

Felidézte, hogy a MÁV júniusban meghozta a döntést 150 napos felmondási idővel, ami csütörtök délelőtt 10 órakor lejárt. Kocsis Máté sajnálatosnak nevezte, hogy a bérlők megpróbálnak kibújni a határozat végrehajtása alól, ugyanakkor jelezte, hogy a döntésen ez nem változtat, a piac ilyen formában megengedhetetlen Budapest kellős közepén.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szólt arról is, hogy a józsefvárosi önkormányzatnak nincs jogosítványa eljárni az ügyben, a jogvitában nem érintett, de abban érdekelt, hogy a piac csütörtökön bezárjon.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha az eladók átköltöznek a Kőbányai út túloldalára, azt mondta, hogy a másik oldalon lévő ipartelepen – amelynek 130-150 tulajdonosa van – rendezettebbek a körülmények, több pénzt költöttek a létesítményekre, de gondolkodnak, hogyan lehetne nagyobb rendet teremteni, mert nincsenek meggyőződve róla, hogy maradéktalanul betartják az adó- és vámszabályokat.

Kocsis Máté korábban közbiztonsági és adóhatósági szempontból is károsnak nevezte a Négy Tigris piac működését és a bérleti szerződés felmondását szorgalmazta a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságánál. Tájékoztatása szerint a tisztességes eladók ezután is teret kapnak a Józsefvárosban, van igény az olcsó árukra, ezért aki a jogszabályokat betartva működik, az könnyített eljárásban, kedvező feltételekkel kaphat megfelelő üzlethelyiséget a kerületben.

A VIII. kerület a sportolási és kulturális lehetőségeket bővítené a piac területén, ezért több mint négymilliárd forint értékű fejlesztésről készített tervet.

Olvasói sztorik