A közeljövőben szavaz Miskolc önkormányzata arról az ajánlatról, amely 1,2 milliárd forint értékben korszerűsítené a város közintézményeinek energiafelhasználását. A munkát az Esco Rt. ajánlotta fel, korszerűsíteni kívánván például két kórházat, valamint a Miskolci Fűtőművet. A céget két hete a 6 milliárd dolláros évi forgalmú amerikai Honeywell és az OTP Bank alapította. A városnak a beruházás egyetlen fillérjébe sem kerülne, a törlesztést a megtakarításokból teljesítenék. Folytatódik az önkormányzati intézményeknek és cégeknek meghirdetett energiamegtakarító hitelprogram is, amelyre eddig csekély az érdeklődés Borsodban. Valaska László, a vállalkozókat támogató miskolci Regionális Fórum elnöke mindkét program kiterjesztését pártolná. Szerinte országos szinten akár évi 350-400 milliárd forint értékű energia is megtakarítható lenne – elsősorban a fűtés és a világítás számláinak csökkentésével, már amennyiben évi 80 milliárdot beruháznának ilyen célra. Miután a központi költségvetésnek erre nincs pénze, a programhoz mindenképpen magántőkére lenne szükség.
- 03:33 Annyira örült a gólnak a Fradi-játékos, hogy megütötte a bírót
- 00:00 30 éves a Pólus – és egy egész évnyi élményt ad ajándékba
- 00:00 Nem csak a szemüveglencse számít
- 21:48 Skóciai bravúrja után Nyíregyházán csak ikszelt a Fradi
- 21:45 Magyar Péter: Bátaszéken a Tisza Szigetek által támogatott jelölt nyert
- 21:02 Ez történt 2026. szeptember 20-án
- 20:50 Putyin pártja tarolni fog az orosz választáson az exit pollok szerint
- 20:30 Robert Fico olyat mondott a NATO-ról, hogy saját államfőjének kellett korrigálni
- 20:00 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Berlinben, és mi minden vár ránk a német fővárosban?
- 19:46 Kármán András: El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt
- 19:24 A szezon legbutább góljával bukott el Újpesten a ZTE
- 18:57 Az exit poll szerint az AfD nyerheti az újabb német tartományi választást is
- 19:02 Fotókon a népszerű víztározó siralmas állapota, egészségügyi kockázat miatt tilos a horgászat
- 18:48 „Azok akarják eltüntetni a Terror Házát, akik soha nem voltak ellenzékben!” – képeken Bayer Zsolték tüntetése
- 18:34 Megvan Magyar Péter október 23-i megemlékezésének helyszíne
- 16:16 Olaszországban, egy nagykereskedelmi divatáruközpontban is járt falubusz
- 15:32 „Rettegtem a pályán” – annyira félt a vereségtől, hogy 23 évesen visszavonult a tenisztehetség
- 18:57 Az exit poll szerint az AfD nyerheti az újabb német tartományi választást is
- 17:34 Magyar Péter elmondta, szerinte miben hasonlít a Fidesz az olasz maffiához
- 14:43 Több kilométeres a torlódás az M7-esen
- 16:50 A Megtorlótól Menelaoszig: így lett problémás kölyökből Hollywood karizmatikus keményfiúja
- 20:00 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Berlinben, és mi minden vár ránk a német fővárosban?
- 12:25 Celine Dion újra a színpadon – a hét képei
- 13:06 Hajós András Havas Henrikről: Azóta gyűlöl, amióta elfoglaltam a székét
- 15:10 Másfél nap alatt a 30 fokos melegtől a talaj menti fagyokig juthatunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
