Technikai okokra hivatkozva elhalasztotta rendkívüli közgyűlését az Antenna Hungária (AH) Rt. A főtulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. valójában azért kért még 30 nap haladékot, mert nem tudta beváltani a cég alaptőkéjének 3,5 milliárd forintos emelésére – több mint fél éve – tett ígéretét, mivel az új kormány még nem hozott döntést erről. Ennek ellenére a cég vezetése eltökélt abban, hogy műsorszórási tevékenységének fejlesztése mellett növeli szerepét a hazai távközlési piacon is. A hírközlési tárca vezetője idáig nem értékelte túlságosan nagyra az AH üzleti tervét, amelynek elfogadása feltétele volt az alaptőke-emelésnek. A Figyelő kérdésére, hogy az állami tőkeinjekció késlekedése rontja-e a cég piaci esélyeit, Máté István, az AH vezérigazgatója nemmel válaszolt. Elmondta: a társaság nyolc bankkal készül olyan megállapodást kötni, amely szerint összesen 70 milliárd forint hitellel támogatnák meg az AH távközlési elképzeléseit. A Matáv leendő konkurenséhez, a PanTelhez viszont már nem tudnak tulajdonosként csatlakozni az alaptőke-emelés elmaradása miatt, ám komoly tárgyalásokat folytatnak arról, hogy partneri szövetségre lépjen a két szolgáltató.
- 06:40 Jönnek a reklámok a ChatGPT-be
- 06:00 Disznóvágáshoz kért segítséget a nő, több ezren jelentek meg a falujában
- 04:44 Kőművesként dolgozott, megküzdött a depresszióval, de megtartotta az édesanyjának tett ígéretet a PL brazil gólvágója
- 00:17 „Mindenki hozzátette a magáét és harcolt” – a magyar kézikapitány elégedett és boldog
- 21:28 Féllábú családapán állna bosszút az egész megalázott ország
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.01.16.
- 21:18 Balesetet szenvedett, válságos állapotban van Kadirov fia a hírek szerint
- 21:02 Vízilabda-Eb: „Fekete Gergő a tökösségével még a félhelyzeteket is belőtte”
- 21:02 Hajós András: Akkor sem fogok a Fideszre szavazni soha életemben, ha mindenben egyetértek velük
- 20:48 Gázolt a villamos a Móricz Zsigmond körtérnél
- 20:10 Az autójában fagyhatott halálra egy férfi Csepelen
- 20:03 Kétpárti kongresszusi küldöttség utazott Dániába Amerikából
- 20:00 Drámai videón, ahogy autóval síel le az Alpokban egy sofőr
- 19:56 Kemény csata, könnyed végjáték – megérdemelt magyar siker a kézilabda Európa-bajnokság rajtján
- 19:47 Az Európai Bizottság vizsgálja a Benes-dekrétumok ügyét
- 15:58 Figyelmeztet a TikTok, hogy a Mandiner, az Origo, a Magyar Nemzet és sok más lap állami ellenőrzésű média
- 16:43 Bundabotrány vádja árnyékolja be a vízilabda Európa-bajnokságot
- 20:48 Gázolt a villamos a Móricz Zsigmond körtérnél
- 18:01 Bochkor Gábor összehasonlította a német és a magyar Kincsvadászokat: Agyvérzés kerülget
- 16:12 A DK állítja, talált egy választói csoportot, ahol a Fidesz vezet, ők pedig bejutnának a parlamentbe
- 15:42 Magyar Péter újabb pert nyert, ezúttal az őt lepoloskázók ellen
- 17:03 Rubint Réka: A magas hangon kiabáló, „meg tudod csinálni Réka” már a múlté
- 20:00 Drámai videón, ahogy autóval síel le az Alpokban egy sofőr
- 15:27 Nem emel vádat az ügyészség a nőverő Győrffy Balázs ellen, aki jóvátételt fizetne az orrcsonttörést szenvedő áldozatának
- 17:28 Halódik az X
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
