Egyes hazai gyümölcslégyártók – az öldöklő belpiaci verseny ellenére – szédítő ütemben, 25-50 százalékkal növelik termelésüket az idén. A gyártás tehát jóval meghaladja majd a szakértők szerint 10-15 százalékkal bővülő honi keresletet. A 7 nagy gyártó egyike, a Pacific például a tavalyi mintegy 30 millió darabos termelésnél 50 százalékkal többre készül az idén (különböző űrmértékű dobozos kiszerelésről van szó, a cégnél nem adnak ki konkrétabb mennyiségi adatot). A társaság az üzleti siker reményében – több száz millió forintos ráfordítással – a termelés kétharmadát kitevő gyümölcslé-üzletág valamennyi termékénél megváltoztatta a csomagolást, s új ízekkel is jelentkezett. A citromlevek terén piacvezető Olympos-Top Élelmiszeripari Kft. 25 százalékkal bővíti az idén a termelést, 150 millió forintot fordítva a fejlesztésre. A cég – új gépsorral – korszerűbb, kis kiszerelésű csomagolást vezetett be. Szintén gőzerővel fejleszt és bővít az Első Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó (Elma) Rt., ahol az idén is új töltőgépsort állítottak be, további 20 millió literrel növelve a 60-65 millió literes korábbi teljesítményt. A gyártmánypaletta itt is újdonságokkal, többféle kiszereléssel bővül. A Szobi Szörp Rt. az erős verseny ellenére egyik évről a másikra megnégyszerezte piaci részesedését, s így felsorakozott a Sió mögötti élboly tagjai közé. A cég étvágya nem csökkent, hiszen idén kétszeresére, évi 80 ezer tonnára növeli gyümölcslétermelését, jócskán túllépve a 60 ezer tonnás előirányzatot.
A gyümölcslépiac legnagyobbja, az értékben az eladások egynegyedét adó Sió-Eckes a termelés felfuttatásánál is állja a versenyt. A cég bővítette a kapacitását, gazdagította a termékválasztékát, és a trendeket látva felfelé módosította az idei üzleti terveket. Jelenlegi öt gépsorának mintegy 160 millió doboz az évi kapacitása. A német tulajdonú társaság az elmúlt két-három évben megkétszerezte a termelést, és az idén újabb 20-30 százalékos növekedést vár. Mindez Tóth Zsolt ügyvezető igazgató szerint nem jelenti azt, hogy a verseny csökkent. Sőt, a gyártók – így a Sió is – a piaci részesedés megtartása, növelése érdekében önköltséghez közeli árakon értékesítenek, s az akciók során esetenként még a ráfizetést is vállalják. Az árak alig magasabbak a tavalyiaknál, és ez önmagában is gerjeszti a fogyasztást.
A belpiaci harc, s egyben a fogyasztóképes kereslet remélt növekedésének is a jele, hogy a leszorított árú és kis profithozamú olcsó levek mellett megjelennek a drágább, úgynevezett prémium termékek. A Sió a Hohes C után idén dobta piacra anyacégének bevált márkáját, a Graninit. Mivel az elmúlt időszakban már jó néhány újítás (zárókupak a dobozokon, nagyobb kiszerelés) járványszerű gyorsasággal terjedt el a piacon, elképzelhető, hogy ha a Sió sikereket ér el új termékeivel, akkor mások is bátrabban vágnak bele a prémiummárkákba. Ez a szegmens csak a fogyasztás 5 százalékát adja – s a jövőben sem várható 10 százaléknál nagyobb arány -, de az e termékeken képződő haszon jóval átlag feletti.
A konjunktúrát jelzi, hogy míg az elemzők évek óta a várható koncentrációról beszélnek, addig az elmúlt időben új szereplők is beléptek a piacra. Ilyen például a Várda-Drink Rt., amely likőripari főprofilja mellett kezdte el előbb az ásványvíz-palackozást, majd nemrégiben a gyümölcslégyártást. Bár a kisvárdai cégnél ez az üzletág aligha veszi majd át a szesztermékek szerepét, kisebb részt azért kihasíthat a piacból. Tevékenységében az is figyelemre méltó, hogy az érdekkörébe tartozó almaültetvények révén az alapanyaghátterét is igyekszik megteremteni.
Bár a nagyarányú fejlesztések hosszabb távon mindenképpen a hazai piac növekedésének szólnak, azokban alighanem nagy szerepet játszik a közép- és kelet-európai térségbe, illetve a FÁK-országokba (főként az orosz piacra) irányuló export robbanásszerű bővülése. A kivitel a belföldi fogyasztás kétszeresének kielégítésére képes gyümölcsléipar létérdekévé vált, így a szakmát erősen foglalkoztatja, hogy meddig marad fenn ez az elhelyezési lehetőség. A régión belüli fogyasztás megugrásának az elmúlt években nagy haszonélvezői voltak a magyar gyártók, hiszen megtöbbszörözhették az exporttermelésüket, amelynek a volumene 1997-ben összességében már meghaladta a belföldi eladásokét. A FÁK-országokban a kereslet növekedésével párhuzamosan nem épültek ki a gyártókapacitások, így még innen is versenyképesen lehetett szállítani a hiánypiacra. A helyzet emlékeztet a magyar vodkaexport nagy felfutásának időszakára, amelynek a védővámok és a helyi kapacitások kiépülése, újraindulása vetettek véget. Hasonlóra lehet számítani a gyümölcsleveknél is.
A Sió termelésének 15 százalékát exportálják, azon belül mintegy 90 százalék a FÁK-államokban talál vevőre. A jövő Tóth Zsolt szerint a helybeni gyártásé, amelynek lehetőségét a cég német tulajdonosai is keresik. A jelen körülmények között azonban kalandorság lenne „távirányítással” működő céget alapítani, márpedig a német tőke rendkívül körültekintő. A növekvő kereslet ezért egyelőre az export mellett szól, még akkor is, ha a szovjet utódállamok egyre szigorúbb piacvédelmi intézkedéseket léptetnek életbe saját bimbódzó üdítőital-iparuk védelmében. Hosszabb távon azonban arra kell számítani, hogy a magyar gyártóknak (illetve azok tulajdonosainak) ajánlatos kihelyezni a termelést. Ennek formájaként a vegyes vállalat, a bérmunkáztatás vagy a licencszerződés egyaránt megfontolandó lehet.
Az export versenyképességét befolyásolja a szubvenciók csökkenése. Ennél meghatározóbb hatást gyakorolhat azonban a kereskedelemre az orosz vámpótlék beharangozott, de hivatalosan még nem közzétett bevezetése, ami várhatóan 5 százalékos további lefölözést jelent majd. Pribil György, a Pacific Óceán Trading Kft. ügyvezető igazgatója szerint azonban mindez nem hozza hátrányos helyzetbe a magyar exportőröket a többiekkel szemben. A belső piac védelmére hozandó lépés ugyanis valamennyi (német, olasz, görög) szállítót sújtja majd. A szakember azt reméli, hogy az élénk keresletnek köszönhetően önmagában egy ilyen mértékű vámpótlék nem veti vissza az importot. A Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége információi szerint azonban az intézkedés csökkentheti az exportárakat. Több tag jelezte, hogy orosz partnere át akarja hárítani a vámpótlék okozta árnövekedést a magyar szállítóra. Mindez még inkább arra sarkallja a külföldieket – így a magyarokat is -, hogy megteremtsék a helyi gyártóbázist. A zilált viszonyokkal magyarázhatóan egyelőre mégis viszonylag kevés német, olasz, amerikai élelmiszer-ipari cég telepített helyben töltő- és léüzemet. A magyar gyártók közül néhánynak – egyebek között a Globusnak – azonban már van orosz leányvállalata, amely efféle egységet működtet.
Pribil György szerint átmeneti nehézség, hogy a kitelepített bázisok még nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az ilyen gyártáshoz magas műszaki színvonal és szakképzett munkaerő szükséges. A távirányításos működés ezért is döcögős, de a közbiztonság, a maffiák esetenkénti fellépése is nyugtalanító. A csomagolás és az alapanyag, a sűrítmény folyamatos kiszállítása ezért sem megy simán. Az igazgató is tudja viszont, hogy ez a jövő útja, hiszen az oroszországi alig 5 literes lakosonkénti fogyasztás növekedni fog, óriási lehetőséget kínálva valamennyi szállítónak. Ezért a Pacific is készül az ottani gyártásra.
A fentiek ismeretében ma nehéz megmondani, hogy 1998-ban folytatódik-e a kiviteli boom. A gyümölcslédobozok jelentős részének alapanyagát előállító Sig Combiblocnál például úgy látják, hogy tavaly csupán kapuzárás előtti pánikról volt szó: a cégek jelentős visszaesésre számítottak 1998-ra, ezért mindent kiadtak magukból. A csomagolóanyag-gyártónál arra is felhívták a figyelmet, hogy az elmúlt évben jellemző erőteljes növekedés nem a magyarországi gyártók összességére igaz, hanem csak néhány, a lemaradók rovására megerősödő cégre.
Mindenesetre, ha bezárul az orosz export kapuja, akkor nemcsak az derül ki, hogy kinek sikerül értékesítését helyi bázissal folytatnia, hanem az is, hogy a jókora hazai kapacitások gazdái közül kiknek kell bedobniuk a törülközőt.
