Újabb egyesülésre került sor az élelmiszer-kereskedelemben: a Mecsek Füszért megvásárolta a Bakony Füszért 90 százalékos részvénycsomagját, amely eddig a vállalat MRP-szervezetének a kezében volt. A cégeknek egyébként hasonló a felépítése – mindkettő érdekelt a „túrakereskedelemben” (a cash and carryben) és a kiskereskedelemben is. A felvásárlás révén a Mecsek már öt megyében lesz jelen szövetkezeti értékesítési hálózatával. A nominálértékben is zsugorodó árbevételű Bakony tavaly 6,3 milliárd forintos forgalom mellett 100 milliót meghaladó veszteséget könyvelhetett el (a cégnek 900 millió forintos hiteltartozása is van). Így a főtulajdonosnak vélhetően nem maradt más választása, mint a részvények értékesítése. Ebben az üzletben az egykori kisebb hal eszi meg a korábbi nagyobbat, hiszen néhány évvel ezelőtt a Bakony Füszért még jóval a Mecsek előtt volt, utóbbi azonban tavaly már 9 milliárd forint árbevételt és 30 milliós nyereséget ért el. A Mecsekben a baranyai, a tolnai és a somogyi áfészeknek (50,5 százalék), az MRP-nek és a menedzsmentnek (együttesen 25 százalék), valamint a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Rt.-nek van tulajdona. A cégvásárlás forrását az általuk végrehajtandó 500 millió forintos zártkörű tőkeemelésből (ebből eddig 100 millió forintos részt valósítottak meg), valamint hitelfelvételből teremtik elő. Az elmúlt években a Mecsek két másik társaságban is részesedést szerzett: a Tolna Megyei Népbolt Vállalatban 1995-ben lett többségi tulajdonos, s irányítása alatt áll a szintén élelmiszer-kereskedelmi profilú Fellbach Rt. is.
- 08:45 Ahol a bevásárlás túlmutat az élelmiszereken
- 08:36 Kamatvágás söpör végig a bankoknál
- 08:07 Hatósági eljárás a Wizz Air ellen: két utasnak kifizették a 400 eurós kártérítést, mások kérvényét „technikai hibára” hivatkozva elutasították
- 08:06 Vitézy Dávid: Navracsics Tibor egy szót sem szólt Lázár János vasútrombolásakor
- 08:04 Átadták a Hitler szülőházában kialakított rendőrkapitányságot Ausztriában
- 07:23 „Még soha nem láttunk ilyen mértékű tüzet” – mozgósítják a hadsereget a francia erdőtüzek miatt
- 06:55 Sok téren lemaradtunk szomszédainkhoz képest vasúton, és Vitézyék tervével sokat behozhatunk
- 06:48 „Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
- 06:48 Újraindult az IC-kocsik vizsgáztatása a Dunakeszi Járműjavítóban
- 06:39 Még várat magára a kánikula és csak elszórtan lehet eső
- 07:00 Eltávolították a bűzös uszadékot a Fekete-Körösből
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 06:04 Letartóztatták a floridai postásnőt, miután közel 80 macskát és 12 kutyát mentettek ki a házából
- 06:00 Magyarország kincsei: Tolna vármegye 10 kihagyhatatlan látnivalója
- 05:30 Kvíz: mennyire emlékszel az ikonikus magyar kibeszélő műsorokra?
- 04:44 Arccal csapódott a befékező kísérőautónak a bringás a Touron
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 15:21 Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?
- 06:55 Sok téren lemaradtunk szomszédainkhoz képest vasúton, és Vitézyék tervével sokat behozhatunk
- 22:21 Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
- 06:48 Újraindult az IC-kocsik vizsgáztatása a Dunakeszi Járműjavítóban
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 06:04 Letartóztatták a floridai postásnőt, miután közel 80 macskát és 12 kutyát mentettek ki a házából
- 16:10 Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
