Gazdaság

CUKORPIACI FELESLEGEK – Édes teher

Csaknem 150 ezer tonna cukorfelesleg hever a raktárakban, így a három feldolgozói érdekcsoport csökkenti a megtermelendő répa mennyiségét. A gyárak és a termelők veszteségről panaszkodnak, miközben a cukorár megosztásán sem tudnak megegyezni.

Néhány napja kartellezéssel vádolták meg a répatermelők a magyarországi cukorgyártókat. Szőke Géza, a Cukorrépatermesztők Országos Szövetségének elnöke (aki egy személyben a Cukor Terméktanács soros elnöke is) megígérte, hogy a Versenyhivatalhoz fordulnak, mert a három hazai gyártó – az Agrana, a Beghin-Say és az Eastern Sugar – visszaél gazdasági erejével. A termelők szerint a termeltetési feltételek egyoldalúan a feldolgozók érdekeit tükrözik. A termőterület a három évvel ezelőtti 123 ezer hektárról 82 ezerre csökkent, és a felvásárlási árak jottányival sem emelkedtek tavaly óta. A termelők úgy vélik, hogy helyzetük csak akkor rendeződhet, ha a kormány meghirdeti a cukorpiaci rendtartást, különös tekintettel a cukoráron való osztozkodás arányára. A szabályozás előkészítéseként létrejövő szakmaközi megállapodás tervezetének részleteiről mégsem tudtak pénteken a felek megegyezni.

A szebb időkre méretezett gyártókapacitás 600 ezer tonna előállítására alkalmas, miközben a fogyasztás tavaly 400 ezer tonna alá csökkent (lásd a grafikont). A feldolgozók megkezdték az elkerülhetetlen karcsúsítást. A hajdani 12 cukorgyárból már csak 8 üzemel, de még így is a kelleténél nagyobb a kapacitás.

Az osztrák Agrana-csoporthoz tatozó Magyar Cukor Rt. vezetői cáfolták a versenyjogsértés vádját. Sőt, szerintük a minőségi répa után járó felárakkal még az uniósoknál is nagyobb jövedelmet érhetnek el a hazai termelők. Egy tonna répa után, amelyből átlagban 128 kiló cukor készül, 57,5 kilogramm cukor értéke az alapár, amely mellé az ütemezési, minőségi többlettel akár 6-8 kilónyi prémium is társulhat. A cukorgyári adatok szerint az unióban lényegesen jobb cukorkihozatal mellett egy tonna répáért 5545 forintot kap a termelő, itthon pedig 5467 forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik