Míg e jogbizonytalanság él, nem kívánom a lehetséges kimeneteket latolgatni – nyilatkozta lapunknak a díjperre utalva Reiniger Péter, a főhitelező és résztulajdonos Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatója. Amint ez a bizonytalanság elhárul, nyilván terítékre kerül a részvényeseknek és hitelezőknek
az a csomagja, amelyet már eljuttattak a közlekedési tárcának,
s amely az Elmka alaptőkéjének felemelésére és hiteleinek átütemezésére kínál megoldást. A tulajdonosok e terv szerint elvárják az állami részvételt, jelesül azt, hogy vállalt garanciáját (7,5 millió dollár, azaz 1,5 milliárd forint értékben) tőkeemelésre fordítsa. Így járnak majd el egyébként az Elmka jelenlegi tulajdonosai is, mintegy 10 millió dolláros garanciavállalásukból „kovácsolva” tőkét. Mindezen tervek egyelőre tehát függőben vannak, a tulajdonosok és hitelezők pedig a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán határoznak következő lépésükről.
