Megegyezik az Egyesült Államokban érvényes leszámítolási kamatszinttel a Banca d’Italia által megállapított 5,0 százalékos – az eddiginél 0,5 százalékponttal alacsonyabb – ráta, amely azonban még mindig jóval meghaladja a Németországban érvényes 2,5 százalékos mutatót.
Az olasz gazdasági sajtó szerint Antonio Fazio jegybanki kormányzó kettős meglepetést okozott: egyrészt a piac csak május első napjaira várta a csökkentést, másfelől a szakértők a leszállítás mértékét 1,0 százalékpontra jósolták.
Az újabb csökkentés mindenesetre azt mutatja, hogy a központi bank biztosra veszi: az inflációt sikerült tartósan megfékezni és ellenőrzés alá vonni. Az áprilisi előzetes adatok biztatóak; ezek alapján az várható, hogy az idei negyedik hónapban márciushoz képest 0,1-0,2 százalékkal növekednek az árak, azaz az éves infláció mértéke tartósan 1,7-1,8 százalékra áll be.
A bank döntésében minden bizonnyal az is komoly szerepet játszott, hogy az Európai Unió pénzügyminiszterei megfelelőnek és megalapozottnak tartják a kormány napokban elkészített 3 éves középtávú gazdasági programját. Carlo Azeglio Ciampi kincstárügyi miniszter szerint az újabb csökkentés a legjobb kezdet ahhoz, hogy Olaszország nyugodtan induljon neki az euró bevezető szakaszának. Az alacsonyabb kamatok olcsóbbá teszik az óriási belső államadósság törlesztését és oxigénhez juttatják a gazdaságot.
Az olasz gyáriparosok szövetsége, a Confindustria szerint a csökkentés nagyobb mértékű is lehetett volna. A vállalkozók ugyanakkor bíznak abban, hogy nem kell sokat várni az újabb mérséklésre, mivel az olasz kamatok az unión belül még mindig a legmagasabbak közé tartoznak.
A szakszervezetek annak jeleként értékelték a csökkentést, hogy az infláció elleni csatát véglegesen sikerült megnyerni. Szerintük most már a következő komoly ütközetbe kell belebocsátkozni: itt az idő a munkahelyteremtő beruházásokra, mindenekelőtt az ország déli részén.
