Vasárnap Szigetszentmiklóson időközi választás volt, ahol az ellenzéki jelölt nagy arányban nyert. Ladányi Sándor a szavazatok 52,03%-át nyerte el, a fideszes Keller Tamásné 29,13%-ot kapott. Az ellenzék örömünneplésbe kezdett, a Facebookon legalábbis folyamatosan az összefogás sikerességét hangúlyozó posztokkal bombázzák közönségüket.
“Gratulálok Ladányi Sándornak, aki fölényesen nyerte az időközi választást Szigetszentmiklóson! Most megmutattuk a Fidesznek, hogy összefogással erősebbek vagyunk bárkinél. Így fogunk nyerni 2014-ben!” (Mesterházy Attila)
“Hát nem megmondtam, hogy az MSZP cuki, a Fidesz meg sötét? Éljen Ladányi Sándor!” (Szanyi Tibor)
“Kiütéssel nyert az MSZP-Együtt-DK Szigetszentmiklóson. Lépésről lépésre közelebb a Kedves Vezető és pereputtya távozásához. Gratulálok Ladányi Sándornak a fényes győzelemhez! Szép munka volt :)” (Horváth Csaba)
“Szigetszentmiklóson a DK-MSZP-E14 közös jelöltje tönkreverte a Fidesz jelöltjét. A győzelem azt mutatja, hogy a teljes demokratikus ellenzéki összefogás igenis eredményre vezet. A DK megalakulása óta ezt szeretné. És az utolsó pillanatig érvelni fogunk a közös miniszterelnök-jelölt, a közös lista, és a közös egyéni jelöltek mellett. Mert ezt üzenték nekünk tegnap a magyar választók! És mert ez az ország érdeke!” (Vadai Ágnes)
“Összefogva győztünk Szigetszentmiklóson! Tegnap az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös jelöltje kétharmados győzelmet aratott a Fidesz felett. Remélem, hogy valami elkezdődött…” (Molnár Csaba)
Természetesen reagált a Fidesz is, Gulyás Gergely közölte: egy időközi választásból nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Gulyás Gergely hangsúlyozta, senkinek nincs olyan illúziója, hogy a Fidesz 2010-es önkormányzati vagy parlamenti választási eredménye megismételhető, így az ellenzéki pártok nagyon optimisták lehetnek, mert annál azért jobban fognak szerepelni.