Belföld

Nem kap büntetést szexista szavaiért az államtitkár

Illes-Zoltan(210x140)(1).jpg (illés zoltán)
Illes-Zoltan(210x140)(1).jpg (illés zoltán)

Kövér László szerint Illés Zoltán sértő, de nem kirívóan sértő kifejezéseket használt kedden a parlamentben az LMP-s Szél Bernadett kérdésére reagálva, ezért a házelnök úgy döntött, nem szab ki büntetést a  környezetvédelmi államtitkárra.

Az Országgyűlés elnöke a házbizottság üléséről távozóban újságírói kérdésre elmondta, Illés Zoltán összességében államtitkári pozíciójához méltatlanul válaszolt Szél Bernadettnek. Kiemelte, az eset után Kocsis Máté a Fidesz-frakció nevében bocsánatot kért az ülésteremben, amit helyesnek tart és maga is csatlakozik hozzá.

Szél Bernadett ezt megelőzően úgy fogalmazott, Illés Zoltán válasza felháborítóan sértő és szexista volt, amivel sértette a parlament méltóságát. Az ellenzéki politikus szerint a miniszterelnök reakciójának hiánya, illetve a házelnöki büntetés elmaradása azt mutatja, hogy a Fidesz nők és férfiak, illetve kormányoldal és ellenzék között is kettős mércével mér.

Az Országgyűlés házbizottságának csütörtöki ülését követően az MSZP, az LMP, a DK és az Együtt-PM politikusnői közös sajtótájékoztatón ítélték el a kormányoldal szerintük nőket másodrendű állampolgárként kezelő gyakorlatát.

Illés Zoltán a parlament keddi ülésnapján Szél Bernadettnek – egy a verespataki bányanyitással összefüggő kérdésére – azt válaszolta: “Attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos, attól hogy ön állít valamit, még nem következik az, hogy ön ért hozzá, hogy úgy vannak a dolgok.” Butaságnak, “baromságnak” minősítette az ellenzéki képviselő szavait és azt tanácsolta az ellenzéki politikusnak, hogy a “miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára”. Az államtitkár később SMS-ben kért bocsánatot. Orbán Viktor az ügy kapcsán csak annyit mondott a Hír24 stábjának, hogy az államtitkár még nem nőtt fel a baloldalhoz.

Olvasói sztorik