Belföld

Matricával tennék használhatatlanná a zsebszerződéseket

termofold(960x640)(3).jpg (föld, termőföld, )
termofold(960x640)(3).jpg (föld, termőföld, )

A jövőben minden ügyvéd előtt készült szerződésre egy időbélyegzővel ellátott matrica kerülne, így a korábban, dátumozás nélkül készített szerződéseket, így a zsebszerződéseket sem lehetne felhasználni – javasolta a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK).

A javaslatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elfogadta – közölte Répássy Róbert, a tárca államtitkára.

A megszületett megoldás onnan indult, hogy Nagy István fideszes képviselő önálló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amellyel azt kívánta megakadályozni, hogy a termőföld megszerzését korlátozó szabályokat ki lehessen játszani. Mint Bánáti János, a kamara elnöke elmondta, ennek egyik szabálya a zsebszerződések ügyében “feltörte” volna az ügyvédi titoktartást, amivel nem értett egyet a MÜK.

Ezért ehelyett azt javasolták, hogy a törvény hatályba lépése után létrejött szerződésekre kerüljön egy olyan matrica, amelynek a felragasztási időpontját egy központi adatbázisban rögzítik, vagyis időbélyegzővel látják el. Miután a zsebszerződéseken rendszerint nincs dátum, így azokat nem lehetne felhasználni, illetve megszűnne annak a lehetősége, hogy utólag visszadátumozzanak szerződéseket.

Bánáti János analógiaként felhozta: a lakásmaffiát az ingatlan adásvételi szerződések kötelező ügyvédi ellenjegyzésével lehetett visszaszorítani. Répássy Róbert hitelesítő, sorszámozott biztonsági matricának nevezte a tárcája által is támogatott megoldást, mivel az erősíti a szerződésbe vetett bizalmat. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy valamennyi ügyvédi okiratra felkerüljön a matrica.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik