Gazdaság

Tesco-kormány háború: ki nevet a végén?

Tesco Debrecen (Tesco Debrecen)
Tesco Debrecen (Tesco Debrecen)

Van olyan áruházlánc, amely nem fogja vissza fejlesztéseit a kormányintézkedések miatt, és nem készül bezárásokra. És van olyan teória is, hogy versengeni fognak a kisboltokért a nagyok.

Öt csapás az üzletláncokra

Mint hétfőn beszámoltunk róla, a kormányintézkedések miatt a Tesco 13 (egy kivételével) vidéki üzletét zárja be februártól, és több mint 500 dolgozóját küldi el. A Tesco-vezér szerint nem volt más választásuk. Megkérdeztük a többi multiláncot is, hogy náluk várhatóak-e hasonló lépések. Elkeserítő válaszokat kaptunk. 

A Spar úgy nyilatkozott, náluk is lehetnek bezárások, és az idei évre tervezett beruházásaikat is erőteljesen visszafogják a kedvezőtlenné vált körülmények miatt. Az Auchan pedig azt írta, a beruházásokra és a munkahelyekre is hatással lehetnek a törvényi változások.

Mindeközben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden azt mondta, hogy a Tescók bezárása egyedi vállalati probléma. Mintha csak ezt az egyetlen áruházláncot érintenék az utóbbi idők kormányintézkedései.

Akinek a terveit nem borítják fel

Az ALDI-tól kedden kaptunk választ. A többiekkel ellentétben ők azt írták, hogy újabb állásokat teremtenek és tovább bővítik magyarországi üzleteik számát.

Vagyis ez az áruházlánc a kiskereskedelem jövőbeni működését lényegében újraszabályozó törvények elfogadása után sem kíván változtatni magyarországi stratégiáján. Tehát nem várhatók náluk boltbezárások, a vállalat tovább folytatja a 2008-ban megkezdett országos üzlethálózatának bővítését, és a 2014 decemberében megnyitott 100. áruháza után idén újabb üzleteket kíván nyitni, hogy még több magyar vásárló számára tegye termékeiket.

Ezzel párhuzamosan új munkahelyeket is teremtenek: a közeljövőben mintegy 300 teljes-, illetve részmunkaidős állás betöltésére várják a jelentkezőket.

Bezárás nem, további terjeszkedés igen!

A Lidl Magyarország jelenleg az új törvények várható hatásainak elemzését végzi. Arra a kérdésre, hogy melyik intézkedés sújtja őket a legjobban azzal reagáltak, hogy minden tétel hatással van a működésükre. Ennek ellenére a vállalat boltok bezárását nem tervezi, sőt tovább terjeszkednének. .

Szeretnének minél több munkaképes embernek munkát adni egyrészt új üzletek nyitásával, másrészt pedig növekedésük révén új és meglévő szállítóik kapacitásainak bővítésével, mindeközben növelve a szomszédos országokba irányuló, már eddig is jelentős export volumenét. Mint hangsúlyozták, minden egyes megnyitott áruházukkal 20-30 embernek adnak munkalehetőséget, és minden új áruház megnyitásával több magyar termék kerülhet a polcokra. Ezért bíznak benne, hogy a jövőben lehetőségük lesz az expanzió folytatására.

Boltok harca jöhet

Érdekes teória a jövővel és az egyik intézkedéssel, a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban az, amit a Mindenár.cafeblog.hu vet fel. Szerintük elméletileg az is előfordulhat, hogy a vasárnapi boltzár alól mentesülő kisboltokkal próbálnak meg majd együttműködést kötni franchise rendszerben a nagyok, és akár versenghetnek is a vasárnapi nyitva tartási joggal rendelkező kisboltokért.

Vasárnapi zárva tartás

Végül is a Spar és az Auchan is jelezte már (a sávosan jelentősen megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj miatt is), hogy nyitnának ebbe a franchise irányba, és hosszabb távon a Tesco sem zárta ki.

Persze az egész csak akkor működhet, ha a kisbolt-tulajdonosok képesek és hajlandóak is beállni vasárnap a pult mögé. Ami korábbi cikkünk szerint korántsem biztos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik