Gazdaság

A kormány ragaszkodik a napelemek megadóztatásához

A kormányszóvivő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj célja, hogy "életciklusuk" lejártával ezekről a berendezésekről a gyártók és a forgalmazók terhére gondoskodjanak.

Kurucz Évát csütörtöki sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Áder János államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és ő maga is. Erre reagált ma az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, Áder Jánosnak írt levelükben figyelmeztetik a köztársasági elnököt: megszólalásában egy nem létező személyt bírál, hiszen “a Nemzeti Együttműködés Rendszere más ombudsman intézményekkel együtt megszüntette a környezetvédelemért felelős ombudsman intézményét is.”

A kormányszóvivő reagálásában közölte: a kabinet mindig meghallgatja és megvitatja a köztársasági elnök észrevételeit, bár jelen esetben az államfő a parlamenti pártok frakcióvezetőinek címezte a levelét.

Az Országgyűlés két hónapja döntött a napelemek környezetvédelmi termékdíjával kapcsolatban – emlékeztetett, hozzátéve, hogy “ebben a vitában az ellenzék elmulasztotta elmondani az ellenérveit”.

A kormány álláspontja ezzel szemben világos és egyértelmű: egy ilyen, egyébként hasznos terméknél nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy a működése során milyen szerepet tölt be, hanem azt is, mi történik vele a működése után – közölte, jelezve, hogy a napelemeknek nagyjából 20-25 éves az “életciklusuk”, ezt követően veszélyes hulladéknak minősülnek. “A termékdíj pedig azt a célt szolgálja, hogy ezekről a berendezésekről a gyártók és a forgalmazók terhére gondoskodjunk” – mondta Kurucz Éva.

Arra a felvetésre, hogy eszerint nem módosítják a szabályt, hanem megtartják a napelemek termékdíját, újra azt felelte: a kormány álláspontja egyértelmű és világos ebben a kérdésben. 

Az útdíjjal kapcsolatos kérdésre a szóvivő megismételte: jelenleg a próbaüzem zajlik, a beérkező javaslatokat a kormány megfontolja, és január végén véglegesíti a rendszert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik