Gazdaság

Kétséges az állami mobilhálózat megtérülése

intelligens mérőóra (intelligens mérőóra)
intelligens mérőóra (intelligens mérőóra)

Egyes becslések szerint a hálózat kiépítésének árát sem hozná vissza az új szolgáltatás. A piaci szereplők lemondtak az üzletről, nem akarnak újra konfrontálódni a Fidesszel.

Tizenhárommilliárd forint költséggel építi ki az állami mobilhálózatot az MVM Net Zrt., már zajlik a beszállító kiválasztása – írja a Népszabadság. A 450 MHz-es mobilfrekvencián olyan hálózatot építenének ki, mely gépek kommunikációját biztosítja, például intelligens mérőórák működnének rajta. Így megvalósulhat a távleolvasás, vagy az is, hogy az áramhálózat alacsony kihasználtságú időszakában kapcsoljon be a mosógép, a locsolórendszer vagy a vízmelegítő.

A tervezett beruházás megtérülése azonban nem valószínű: a projekt üzleti terve eleve irreális. 1,6 milliárd forintos éves bevétellel számolnak, ez alapján a hálózat kiépítésére fordított pénz tíz év alatt sem térülne meg. Ráadásul a Magyar Telekom vezérigazgatója nemrég egy beszélgetésen azt mondta, a gépek közti kommunikáció teljes iparági bevétele idén és a következő évben néhány százmillió forint lehet. Persze a piac intenzíven fejlődik, a növekedés később nagyobb is lehet.

 Már most is működnek mobilhálózaton kommunikáló mérőórák, ezt az üzletet vonná magához az állam. Fotó: MTI

A piaci szolgáltatók úgy tűnik, lemondtak a piacnak erről a szeletéről, mert ebből még olyan kevés bevétel származna, amiért nem éri meg újabb frontot nyitni a kormánnyal szemben. Pedig lehetne, mert az EU nem nézi jó szemmel az állami pénzből megvalósuló piactorzító beruházásokat, márpedig az állami hálózat a piacról visz el ügyfeleket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik