Belföld

Több mint 1800 gyerekről kell elgondolkodnia a Klik-nek

iskolás (általános iskolás)
iskolás (általános iskolás)

Május közepére derül ki, lesz-e elég tanár az új osztályok indítására.

Marekné Pintér Aranka Klik-elnök tájékoztatása szerint 87 882 gyermeket írattak be általános iskolába. Ez még nem a végleges adat, két tankerület adatai hiányoznak. ebből az egyik, a főváros XIII. kerülete valószínűleg érintett a túljelentkezésben. Tavaly 84 101-en iratkoztak be állami alapfokú oktatási intézménybe.  

A következő tanévben 3653 osztály indul az országban, a hatályos jogszabályok szerinti 27 tanulóval számolva. Eddig 1882 olyan gyereket jeleztek a tankerületek vezetői, akinek a körzeten belüli elhelyezéséről gondoskodnia kell a Kliknek az önkormányzatokkal együttműködve. A túljelentkezés döntően Budapest XI., XII., XIV. és XVIII. kerületét, valamint Dunakeszi és Budakeszi városát, illetve egy-egy iskolával Székesfehérvárt, Kecskemétet, Pécset és Baját érinti.

Van olyan szülő, aki öt-hat helyre is beíratta gyermekét, ezt most tekintik át, ezután – a központ elnökének reményei szerint – az 1882-es szám tovább csökkenhet. Részletes adatokat későbbre ígért Marekné Pintér Aranka.


Marekné Pintér Aranka
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Arról, hogy visszaállítanák a 32 tanulós osztálylétszámot, miként korábban felvetődött, azt mondta: információi szerint a parlament előtt van az a törvénymódosítás, amely ezt a kérdést kezelheti. Ugyanakkor a fenntartó – oktatásszervezési okok miatt – eddig is eltérhetett 20 százalékkal az átlaglétszámtól. Ez a passzus kerülne be a köznevelési törvénybe ismét – jegyezte meg.

Az elnök hangsúlyozta: alapvetően új osztályok indításával kell a problémát megoldani. Azt, hogy hány új osztály indul, a “gyorsadatok” alapján határozzák majd meg. Arra mindenhol törekednek, hogy egy-két új osztály elindulhasson. Ehhez nem mindenhol kell új tanár – jelezte, hozzátéve: erről május közepén tud tájékoztatást adni.

Marekné Pintér Aranka korábban azt mondta: elsősorban a fővárosból és az agglomerációból érkezett jelzés, hogy problémát okoz az általános iskolákban a túljelentkezés, nincs elegendő hely. Ennek oka, hogy sok szülő szívesen tartotta vissza gyermekét hétéves koráig az óvodában, de új törvényi szabályozás írja elő a hatéves kortól való iskolába lépés kötelezettségét. Ezért tapasztalható az elsősök számában növekedés – mutatott rá.

Az államtitkárság keddi közleményében azt írta: a tankötelesség szabályainak változása nem okoz kezelhetetlen növekedést az első osztályosok számában. A köznevelés rendszere mintegy 120 ezer tanuló befogadására már most képes.

Mint írtuk, nemcsak a Marekné által emlegetett jogszabálymódosítás okoz gondot, hanem az is, hogy idén nem a május 31-én, hanem az augusztus 31-én hatodik életévüket betöltött gyerekeknek kell iskolába menni (azaz három hónappal kitolódott ez a dátum), ami mintegy 25 százalékos gyermekszám-növekedést eredményezett a korábbi évekhez képest. Továbbá egy harmadik jogszabályváltozás az óvodavezetőket „nyomta abba az irányba”, hogy küldjék el a gyerekeket iskolába. E szerint jövőre minden hároméves gyereknek kötelező lesz óvodába járni. Mivel ott is férőhelyhiány van, ily módon is „fel kellett szabadítani” a helyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik