Belföld

Lapátra tennék a péniszt villantó nemzeti motorost

A Fidelitas XI. kerületi szervezetének elnöksége arra kéri a Jobbikot, hogy hívja vissza Jeszenszky Sándort az Újbudai Önkormányzat Gazdasági Bizottságából.

„Jeszenszky Sándor korábban az “Adj Gázt” nevű uszító és szélsőséges provokációval kívánta megzavarni az Élet Menetét, illetve motoros szervezetével hasonlóra készül a Zsidó Világkongresszus budapesti rendezvényének idején. Hetek óta folyamatosan tapasztaljuk, hogy Jeszenszky Sándor olthatatlan vágyat és vonzalmat táplál az extrém tevékenységek iránt. Ez a szerepvállalása és ez a fajta viselkedésmód azonban összeegyeztetetlen a felelős önkormányzatisággal és súlyosan sérti a XI. kerületi polgárokat” – írta közleményében az elnökség nevében Szaniszló Krisztián, XI. kerületi önkormányzati képviselő.

A Fidelitas szerint Jeszenszky „szélsőségessége alkalmas arra is, hogy lejárassa Magyarországot a világ előtt”, ezért nyomatékosan kérik a Jobbik XI. kerületi szervezetét, hogy hívja vissza a párttól kapott bizottsági tagságából a Nemzeti Érzelmű Motorosok elnökét.

Mint arról korábban beszámoltunk, Jeszenszky Sándor pucér képeit az Anonymous hackercsoport hozta nyilvánosságra a múlt héten. A fotókon a nemzeti motoros fekete tangában rúdtáncolt és magát kényeztette egy klubban.

Jeszenszky később közleményt adott ki, amelyben elismerte, hogy valóban ő van a pucér fotókon. Mint írta, 2006-ban, egy zártkörű szülinapi bulin így akart meglepetést szerezni “a baráti kör ünnepelt hölgytagja számára”. Szerinte aljas, sunyi támadás érte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik