Gazdaság

Kubával és Dél-Koreával bizniszelnénk

szijjártó péter (szijjártó péter)
szijjártó péter (szijjártó péter)

A dél-koreai együttműködéstől az exportképes magyar kkv-k számának növelését várja a minisztérium, Kubával pedig számos területen látnak együttműködési lehetőséget.

A Koreai Köztársaságnak fontos szerepe lehet abban, hogy a jelenlegi négyszeresére növeljük az exportképes magyar kis- és közepes vállalkozások számát – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a magyar-koreai technológiai üzleti fórumon.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára meg arról beszélt az MTI-nek pénteken, hogy fejleszteni kell a magyar-kubai kereskedelmi kapcsolatokat, növelni kell a két ország között kereskedelmi forgalmat.

Korea is nyitott ránk

„A koreai kormány részéről is egyértelmű fogadókészség van arra, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat helyezzük a magyar-koreai gazdasági együttműködés középpontjába” – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter megjegyezte, a Koreai Köztársaság Magyarország harmadik legfontosabb üzleti partnere Ázsiában. Az elmúlt tíz évben 7,5-szeresére nőtt a Dél-Koreába irányuló magyar export, a kétoldalú kereskedelem volumene pedig megkétszereződött – tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett: Magyarország a keleti nyitás politikája keretében stratégiai együttműködésre törekszik a tőle keletre elterülő országokkal. Ezen belül a Dél-Koreával való gazdasági együttműködés igen gyümölcsözőnek bizonyult, aminek szilárd alapot biztosít a tökéletes politikai viszony Magyarország és a Koreai Köztársaság között – mondta. Te Hi Vu, a Koreai Köztársaság Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztériumának államtitkára megnyitó beszédében azt mondta, a jövőbeli magyar-korei együttműködés egyik lehetséges fő iránya lehet az ipari technológia, ezen belül a gyógyszeripar és a biotechnológia, másfelől az infrastruktúra-fejlesztés.

Kubában is szívesen látnának minket

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az elmúlt napokban Kubában folytatott tárgyalásokat, amelyeknek eredményeiről beszámolva kifejtette: elsősorban a kubai külügyminisztérium és külkereskedelmi minisztérium illetékeseivel egyeztetett.

A kubai külügyminisztérium első miniszterhelyettesével, Marcelino Medinával folytatott megbeszélésén a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről tanácskoztak, mert míg tavaly 10 millió dollár körül alakult a két ország közötti kereskedelmi forgalom, korábban ez az érték 14 millió dollár körüli volt – magyarázta.

Úgy látja, erre meg is van a nyitottság, Kubában nagyon kedvelik Magyarországot, de nem tudják pontosan, mit kínálhat nekik. Elsősorban a műszaki-tudományos együttműködés, a szakértőképzés, a kutatás-fejlesztés, az energetika, a környezetvédelem, a szennyvízkezelés és a mezőgazdaság területén kínálkozó lehetőségekről volt szó a tárgyalásokon – közölte.

Kubát csak a biztosan finanszírozható projektek érdeklik

Szabó László a kubai kereskedelmi kamara elnökhelyettesével, Odalis Seijoval is találkozott, és kubai-magyar üzleti fórumon is részt vett, amelynek végén hat megállapodást írtak alá magyar és kubai cégek képviselői.

Antonio Carricarte külkereskedelmi és külföldi befektetésekért felelős első miniszterhelyettessel az államtitkár ugyancsak az együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Közölte: Kuba csak a biztosan finanszírozható projektek iránt érdeklődik.
Kubában nagy érdeklődés övezi az amerikai-kubai kapcsolatok bővítésének lehetőségét, de nem optimisták, szerintük ez a folyamat hosszú évekig eltarthat – vélekedett Szabó László.

Elismerik a tartozást

Az államtitkár a kubai központi bank alelnökével, Arnaldo Alayón Bazoval folytatott megbeszéléséről elmondta: Kuba elismeri tartozását Magyarország felé, de “az összegeken valószínűleg lesznek viták, lesznek tárgyalások”. Megállapodtak abban, hogy május végén, június elején a Nemzetgazdasági Minisztériumból szakértői csoport utazik Kubába, hogy tárgyaljanak a továbbiakról.

Szabó László kitért arra is, hogy októberben rendezi meg Magyarország a második magyar-latin-amerikai fórumot, amely iránt Kuba is nagy az érdeklődést tanúsít, több kormányzati tisztségviselőt és állami cégek vezetőit várják az eseményre.

Az államtitkár kiemelte: folytatni akarják a magas szintű tárgyalásokat, hamarosan külgazdasági attasét küld Magyarország Kubába, magyar kereskedőházat akarnak nyitni, továbbá a Stipendium Hungaricum keretében tíz kubai diáknak ajánlottak ösztöndíjat, közülük ötnek az utazási költségeit is Magyarország állja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik